Örömteli zárás

Kézilabda szakosztályunk U9-es csapata hazai pályán játszotta az utolsó bajnoki fordulóját.

Györgyné Körmöczi Renáta szakosztályvezető: Az U9-es megyei bajnokságban összesen tíz csapat vett részt. Három tatabányai, három dorogi, két esztergomi és két tarjáni csapat kis kézilabdásai mérték össze tudásukat hónapról hónapra. A februárban kezdődő programsorozat negyedik, egyben utolsó fordulója a Dorogi Sportcsarnokban zajlott. A mérkőzések két pályán futottak párhuzamosan és akinek még volt energiája a középen berendezett ügyességi pálya állomásain próbálhatta ki magát. A kislányok bátran, korosztályukhoz mérten játékkal, sok-sok góllal, nagyszerű kapus védésekkel örvendeztették meg a nézőtéren lévő szülőket, szurkolókat és természetesen az edzőket is. Ebben a korosztályban nincs eredményszámítás, de ettől eltekintve is úgy gondoljuk, hogy a napnak csak győztesei voltak. Az utolsó mérkőzés után minden kézilabdás nyakába egy egyedi, fából készült érem került, továbbá egy nápolyit és emléklapot is átvehettek a gyerekek.

Az érmekért külön szeretnénk köszönetet mondani Tóth Zoltánnak és Varga-Tóth Klaudiának! Gratulálunk és további eredményes kézilabdás éveket kívánunk minden kézilabdás kislánynak!

További hírek

Szilágyi Dominik Európa- bajnoki ezüstérmes

Az elmúlt héten sem maradtak izgalmak nélkül birkózóink, az U17-es korosztályban versenyző Szilágyi Dominik Szamakovban lépett szőnyegre az Európa-bajnoki éremért. Dominik remek teljesítménnyel, három magabiztos győzelmet követően jutott be a

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Abony 

Zalaegerszeg után ezúttal Abony adott otthont az U15-ös korosztály szabadfogású országos bajnokságának, ahol fiataljaink ismét szőnyegre léptek a bajnoki címekért! A dorogi eredmények ezúttal is hasonlóan alakultak, mint a kötöttfogású

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.