Szakosztályvezető, edző
+36 30 479 06 33
florianmark88@gmail.com
edző
edző
edző
1978-ban alakult meg a Dorogi Egyetértés Sportegyesület tenisz szakosztálya, amelynek a kezdetek óta Slavóczki Ferenc a vezetője. A ’80-as években került sor az első versenyekre egyéni és csapatszinten, valamint a megyei bajnokságban is szerepeltünk. 1993-ban megyei bajnoki címet szerzett a férfi gárda és feljutott az OB III-ba. A következő jelentős mérföldkő 1994 volt, ekkor ugyanis társadalmi munkával és önkormányzati támogatással a már meglévő két pályát felújítottuk és egy újabbat alakítottunk ki – ezzel három salakos teniszpálya jött létre Dorogon. Ekkor indult el az utánpótlás nevelés, a legkiemelkedőbb eredményt Molnár Gábor érte el, aki az 1999-es országos adogatóversenyt – 14 éves korában – megnyerte.
Új kezdet
2020 szeptemberétől új tenisziskola indult városunkban, ennek a célcsoportja elsődlegesen a gyerekek, az utánpótlás korosztály.
hétfő, szerda 17.30
szombat 9.00
hétfő, szerda 18.30