Küzdelem hazai pályán

Április 28- án hazai pályán fogadtuk a Pilisvörösvár és az Ács csapatát az Országos Gyermekbajnokság soron következő fordulójában.

Pinczés Tímea edző értékelte a játéknapot:

A vörösvári lányok ellen a kezdeti kapkodást, lámpalázat legyőzve magabiztos győzelmet arattunk. Mindenki bizonyítani szeretett volna itthon és ez néha kapkodásba torkollott, illetve pontatlanul lőttünk az elején. Ahogyan belemelegedtünk a játékba úgy jöttek a jó megoldások is, a magabiztos kapusteljesítmény mellett. Szép keresztmozgásokból születtek a gólok és a védekezés is összeállt.

A második mérkőzésen, az ácsiak ellen sajnos egy nagyon enervált csapat benyomását keltettük. Majdnem 4 óra telt el a 2 meccsünk között és nem tudtak felpörögni a lányok a kellő hőfokra. Kihagyott ziccerek és eladott labdák tucatja jellemezte a csapatunk játékát. Az időkérés után is csak a kapkodás, pontatlanság jellemezte a játékunkat. A meccs végére aztán kicsit összeszedtük magunkat, de a 2 pontot a vendégek vitték haza, megérdemelten.

Dorogi AC – Pilisvörösvári KSK 17:10 ( 10:6)

Ácsi Kinizsi SE – Dorogi AC 19:17 (11:8)

„A technikai hibákat ki kell javítani, pontossabban, koncentráltabban kell kézilabdázni! A tudásunk meg van hozzá. Remélem, hogy az utolsó 2 bajnoki fordulóban ezt be is tudják bizonyítani a lányok. ” Pinczés Tímea edző

A csapat tagjai: ARDELEÁN Henrietta , BAKONYI Bíborka , BROSCH Noémi , Csabai Dorka , Janetka Borka , Madar Vanda , RAJOS Zsófia , Szax Csenge , Sági Boglárka , Vágvölgyi Dóra

Gratulálunk, hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Tóth Gyula emléksakkverseny

Január 25-én rendezte a Dorogi AC sakkszakosztálya az Eötvös József Iskolában a Tóth Gyula emléksakkversenyt, amely egyben Dorog város nyílt rapid bajnoksága is volt.  31 játékos indult a 7 fordulós

Tovább olvasom »

U12-es tornagyőzelem

Az U12-es korosztály számára rendeztünk felkészülési tornát , melyre a hazai csapat mellett az Esztergomi Oroszlánok, az Esztergomi Vitézek és a Solymári SC kapott meghívást.   Jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a

Tovább olvasom »

Felnőtt válogatóverseny

A Budapesti Honvéd Sportegyesület megújult kosárlabdacsarnoka adott otthont az év első felnőtt válogatóversenyének.  A január 25-ei viadalon 52 kötött- és 52 szabadfogású birkózó mellett 33 női, összesen tehát 137 versenyző

Tovább olvasom »

Újabb sakk sikerek!

Január 19-én vasárnap rendezték meg Tatabányán az M2 sakk soronkövetkező fordulóit, amely a Dorogi AC sakk szakosztálya számára nagy sikerekkel zárult! Dorogi AC- Almásfüzitő 3-1  Győztek: Szabó Lajos, Kovács Géza.

Tovább olvasom »

„10 város a magyar sakkozásért”

Szombaton  Dorogon rendezték meg a „10 város a magyar sakkozásért” Hurrá sakkverseny-sorozat soron következő mérkőzését. Egyesületünket három serdülő igazolt játékos képviselte. Orbán Levente Gergő 7-4 ponttal alcsoportjában 3. helyezést ért el, míg

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.