Győzelem a hétközi fordulón

Október 26-án a két szomszéd város megyei rangadójára került sor. Az esztergomi Suzuki Arénában játszotta felnőtt csapatunk a soron következő mérkőzésüket az Esztergom Vitézek csapata ellen.

Györgyné Körmöczi Renáta edző gondolatai: A mérkőzést nem kezdtük sajnos jól, rontott ziccerek és fegyelmezetlen védekezés jellemezte a játékunkat. Ezt tükrözte az eredmény is, hiszen a 9. percben három gólos előnye volt a hazai csapatnak. Ezt követően azonban három perc alatt ledolgoztuk a hátrányunkat és a 14. perctől a vezetést már nem adtuk ki a kezünkből. Hátul összeállt a védekezésünk, támadásaink során pedig tudtuk a helyzeteinket értékesíteni, így kilenc gólos előnnyel vonultunk az öltözőbe. A második félidőben a gyors indításokkal sikerült az előnyünket megduplázni. Gratulálok a dorogi lányoknak!

Esztergomi Vitézek – Dorogi Atlétikai Club 25 : 45 ( 11:20)

A csapat tagjai: Gyuránki Bernadett és Móra Melinda kapusok, Előd Nikoletta (13 gól), Hartmann Petra (9 gól), Jármai Eszter (1 gól), Priáll Edina (2 gól), Manczal Dóra (9 gól), Illés Eszter (5 gól), Pétervári Dzsenifer (1 gól), Pohner Osolya (3 gól), Haskó Judit (3 gól), Jurácsik Lili (1 gól)

Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bábolnai emlékverseny

Véget ért a XIV. Nyerges Béla Emlékverseny Bábolnán. A 9 napon át tartó küzdelemben a következő végeredmény született a 120 gurításos versenyszámban: Gratulálunk az elért eredményhez!

Tovább olvasom »

Hazai forduló

Vasárnap Dorogon rendezték az U10 -es gyermekbajnokság fordulóját. Fenyvesi-Varga Elvira edző gondolatai: Az első mérkőzésünket az Esztergomi Oroszlánok Kézilabda Sport Club ellen játszottuk. Amolyan tipikus első mérkőzésnek megfelelő volt a

Tovább olvasom »

Kézilabda fordulók

Hétvégén U14-es és felnőtt csapatunk is pályára lépett. Vasárnap délelőtt, az idei első havazásban utaztak az u14-es kézis lányok Ácsra, az OGYB következő fordulójára.  Az első mérkőzés egy edzésnek beillő

Tovább olvasom »

Kempo Világbajnokság

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztálya képviselte magát az 5. UWSKF (United World Sport Kempo Federation) világbajnokságán és France Open versenyén Franciaországban, a Lille közelében fekvő Bethune városában. . A

Tovább olvasom »

Utánpótlás sikerek

November 11-én második bajnoki fordulón vett részt az U12-es csapat Tatabányán. Bartl Eszter edző: Első mérkőzésünket Esztergomi Vitézek RAFC csapatával játszottunk. Jól kezdték a mérkőzést a lányok és az egész

Tovább olvasom »

Mátyás Gergő a Hónap Sportolója októberben!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »