Gyermekbajnokság U12

Kézilabda szakosztályunk utánpótlás U12-es csapata a bajnokság 6. fordulójában hazai pályán fogadta Tatabánya és Tata csapatát.

Bartl Eszter gondolatai a mérkőzésekről:

Csapatunk a bajnokság 6.fordulójában Dorogon lépett pályára. A lányokon érzékelhető volt az izgatottság, a bizonyítási vágy, a küzdés, az akarás. Láttam rajtuk, hogy nagyon meg szeretnék mutatni a szülőknek, a nagyszülőknek, a barátaiknak mit is tudnak igazán.

Első mérkőzésünket Tatabányával játszottunk. Utoljára az őszi fordulóban, egészen pontosan a legelső mérkőzésünkön találkoztunk velük. Akkor egy igen szoros küzdelem alakult ki ellenük, ez azonban most másképpen alakult. Ugyan a lányok kicsit álmosan, de tettre készen kezdték meg a meccset. Voltak szép egyéni megoldások, csapatösszjátékok, befutások, átlövések, labda nélküli mozgások, amiket góllal tudtunk befejezni. Több hibával, de sikeresen felül tudtunk kerekedni az ellenfélen. Bár keménységben azért még van hova fejlődnünk (hozzá tenném nem a verekedésben, hanem harciasságban). Így 15-9-es eredménnyel zárhattuk ezt a találkozót.

Második megmérettetésünk a Kőkúti Sasok ellen volt. Ebben a szezonban a két csapat még nem találkozott egymással. Szoros meccset láthattam a lányoktól, sok volt a technikai hiba, aminek okát keresem és persze azon is leszünk a gyerekkel, hogy ezeket kijavítsuk. Védekezésben sajnos az első félidőben nem tudunk helytállni a nyitott védekezési formával, de második félidőre egy szorosabb hatos fallal közelebb kerülhettünk az ellenfelünkhöz. A kapufa ma nem állt mellék, illetve sok volt a kihagyott ziccer is. Végeredményben a Kőkút felül kerekedett és 19-22-es végeredménnyel zártuk a napot.

Összességben elmondhatom, hogy jól teljesített a csapat! Mindenki kivette a részét a csapatmunkából. Természetesen azon leszünk a lányokkal, hogy hibáinkat kijavítsuk és keményen dolgozzunk tovább a szezonban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

V4 szakmai előadás

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor

Tovább olvasom »

Gyermekbajnokság U12

Kézilabda szakosztályunk utánpótlás U12-es csapata a bajnokság 6. fordulójában hazai pályán fogadta Tatabánya és Tata csapatát. Bartl Eszter gondolatai a mérkőzésekről: Csapatunk a bajnokság 6.fordulójában Dorogon lépett pályára. A lányokon

Tovább olvasom »

Utolsó mérkőzés az alapszakaszban

Felnőtt női csapatunk vasárnap Ácson lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában. Az első félidőben csapatunk gyors játékának köszönhetően hamar jelentős különbség alakult ki a két csapat között. Ebben a harminc

Tovább olvasom »

FTC- KUDO HUNGARY verseny

Legfiatalabb birkózóink Inárcson a szabadfogású FTC- KUDO HUNGARY versenyen vettek részt, ahol több mint 200 kis birkózó lépett szőnyegre. Eredmények: 2016-os korosztályban: 2015-ös korosztályban: U11 korosztályban: Gratulálunk!

Tovább olvasom »

Gyermekbajnokság U14

Kézilabda szakosztályunk U14- es csapata ismét Tarjánba utazott a hétvégén.  Pinczés Tímea edző: „Két hete igen szomorúan, csalódottan tértünk haza a meccsekről, mert semmi nem úgy sikerült,  ahogyan azt mi

Tovább olvasom »

Szakmai előadások

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor

Tovább olvasom »