Központi edzőtábor

A nyár egyik legnagyobb élménye a kemposok számára idén is a központi edzőtábor volt, amelyet a Magyar Tradicionális Kurayfat Kempo Szövetség és a Magyar Shorinji Toraken Ryu Szövetség szervezett Erdély gyönyörű környezetében, a Boga-völgyben.

Augusztus 17–23. között nemcsak erőnlétüket fejlesztették, hanem számos küzdelmi technikát is gyakoroltak: nagy kesztyűs és knock down küzdelmet, földre viteleket, földharcot, valamint önvédelmi fogásokat. Az éjszakai edzés pedig különleges kihívást jelentett, amely nemcsak testben, hanem lélekben is erősített a csapatot.

Igazi megtiszteltetés volt, hogy a táborban Soke Ray Ferrell amerikai nagymester és Sensei Natalie Kashino is velü voltak, és tudásukkal gazdagították a programot.

Szakosztályunkat 13 fő képviselte, és büszkén jelenthetjük, hogy Hidasi Gábor és Kelecz János sikeres övvizsgát tettek, megszerezve első színes övüket!

A hét során nem maradt el a közösségi élmény sem: felfedezték a környék természeti kincseit, sőt még a Természetjáró Szakosztály nyomára is rábukkantunk!

Köszönjük mestereink felkészítő munkáját és minden résztvevő kitartását – felejthetetlen hét volt!

További hírek

Szilágyi Dominik Európa- bajnoki ezüstérmes

Az elmúlt héten sem maradtak izgalmak nélkül birkózóink, az U17-es korosztályban versenyző Szilágyi Dominik Szamakovban lépett szőnyegre az Európa-bajnoki éremért. Dominik remek teljesítménnyel, három magabiztos győzelmet követően jutott be a

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Abony 

Zalaegerszeg után ezúttal Abony adott otthont az U15-ös korosztály szabadfogású országos bajnokságának, ahol fiataljaink ismét szőnyegre léptek a bajnoki címekért! A dorogi eredmények ezúttal is hasonlóan alakultak, mint a kötöttfogású

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.