2022.05.07. , 18:00 – 19:00
Felnőtt kézilabda mérkőzés.
Felnőtt kézilabda mérkőzés.
Kézilabda szakosztályunk U11-es csapata számára Budakalászon folytatódott a bajnokság. Bartl Eszter edző gondolatai a vasárnapi játéknapról: Első mérkőzésünket az Angyalföldi Sportiskolával játszottuk. Az első félidőben még nem éreztünk a játék ritmusát, bizonytalanok voltunk. Azonban láttam a lányoktól szép egyéni, illetve csapat megoldásokat is. A második félidő sokkal összeszedettebb volt, mint támadásban és védekezésben. Nagyobb lendülettel, pontosabb passzokkal, csapatjátékkal fejeztük be támadásainkat. Zoé és Viol remekeltek a kapuban, szép védéseket láttam és láthattak a nézők is. Az U11-es korosztályban még nincsen
Március 24-én vasárnap Rácalmásra utazott kézilabda szakosztályunk felnőtt csapata a rájátszás első fordulójának első mérkőzésére. Györgyné Körmöczi Renáta edző: Sajnos a mérkőzést nem kezdtük jól sem védekezésben, sem támadásban, így az ellenfél ellépett 3-4 góllal. Próbáltunk felzárkózni. A védekezésünk egész jól összeállt, de támadásban a kapufára dobott hétméteresek és ziccerek miatt négy gólos hátrányban vonultunk az öltözőbe. (15:11) A második félidő elején a befejezéseknél ismét nem tudtunk koncentrálni, de a gyors indításoknak köszönthetően sikerült az ellenfelet egy gólra megközelítenünk. Ezután
Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után a színvonalas edzőtábor programját az edzéseken túl, szakmai előadásokkal szinesítjük a sportolóknak. Április 2-án kedden, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok birkózó vezetésével a délutáni edzésen a technika lesz a főszerepben! VERSENYKIÍRÁS
Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor programját az edzéseken túl, szakmai előadásokkal szinesítjük a sportolóknak. Április 2-án, kedden 15.30-tól Puksa Ferenc a V4 előzményeiről, a visegrádi együttműkődés alapjául szolgáló visegrádi királytalálkozóról (1335) fog érdekes, interaktív előadást tartani. VERSENYKIÍRÁS
Kézilabda szakosztályunk utánpótlás U12-es csapata a bajnokság 6. fordulójában hazai pályán fogadta Tatabánya és Tata csapatát. Bartl Eszter gondolatai a mérkőzésekről: Csapatunk a bajnokság 6.fordulójában Dorogon lépett pályára. A lányokon érzékelhető volt az izgatottság, a bizonyítási vágy, a küzdés, az akarás. Láttam rajtuk, hogy nagyon meg szeretnék mutatni a szülőknek, a nagyszülőknek, a barátaiknak mit is tudnak igazán. Első mérkőzésünket Tatabányával játszottunk. Utoljára az őszi fordulóban, egészen pontosan a legelső mérkőzésünkön találkoztunk velük. Akkor egy igen szoros küzdelem alakult ki
Felnőtt női csapatunk vasárnap Ácson lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában. Az első félidőben csapatunk gyors játékának köszönhetően hamar jelentős különbség alakult ki a két csapat között. Ebben a harminc percben védekezésben és támadásban is kevés hibával játszottunk. A félidőben az eredményjelző 11:21 mutatott. A második játékrészben is megmaradt a játék gyors tempója, de sajnos rengeteg hibát vétettünk, főleg a támadásaink során. Szerencsére az ácsi csapatnak is csak nyolcszor sikerült bevenni a kiválóan védő Fehér Lilla kapuját. A második félidő
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Több infó az Adatvédelmi tájékoztatóról