Utánpótlás eredmények

Az idei év utolsó u14-es bajnoki fordulójának Komárom adott otthont.

A móri csapat ellen nagyon magabiztos, lendületes, öröm kézilabdát játszottak a dorogi lányok. Végig a küzdés, a koncentráció jellemezte a játékot. Az eredményből arra lehetne következtetni, hogy könnyű meccs volt, de nem. Itt minden bejött amivel próbálkoztak a dorogiak. Lerohanásokból, cselezésekből születtek a gólok, de ehhez feszes védekezés társult. Megérdemelt győzelmet arattak a lányok.

Dorogi AC – Móri KSC 24:8 (11:1)

A második mérkőzésen nagyon furcsán kezdtek el fújni a játékvezetők. A hazai csapat ellen játszottak a dorogiak. A kétkezes lökések sorozata büntetlenül maradt, a komáromiak folyamatosan beléptek a hatoson belülre és onnan dobtak gólt, holott ügyesen kézilabdáztak. Hozzá kell tenni, hogy közben a dorogi lányok szétlőtték az ellenfél kapuját, ahonnan mindig kifelé pattant a labda. Ennyi kapufát egy évben nem szoktak lőni. Így zajlott az első félidő. Egy sajnálatos sérülés után a dorogiak elveszítették a másik átlövőjüket is, így már mindenki játszott minden pozícióban. Az eredmény nagyarányú győzelmet mutatt a Komáromnak, de a kapufák és a bírók most a hazaiakkal voltak.

Komárom VSC – Dorogi AC 37:17 (19:9)

Pinczés Tímea (edző):

A két különböző végeredményű meccs ellenére is nagyon büszke vagyok a lányokra. Egy percig sem adták fel, küzdöttek, szép gólokat lőttek. Sokan most játszották életük legjobb meccsét. Sajnos a védekezésünk szétesett a második mérkőzésen, illetve kapusunk sem volt a toppon. Az ellenfél pedig ezt könyörtelenül kihasználta. Azt, hogy miért kell egy u14-es mérkőzésen engedni a durva, balesetveszélyes védekezést, azt nem tudom. Még mindig azt vallom, hogy 10-14 éves kor között kell megtanítani a gyerekeknek , a stabil vedekezést és igen is büntetni kell a szabálytalanságot, hogy megtanulják, hogy lábbal kell odaérni és szabályosan ütközni, minthogy kézzel lökdösődni.

Csapat tagjai:

  • ARDELEAN Henrietta
  • Bakonyi Bíborka
  • BROSCH Noémi 
  • Csabai Dorka
  • Madar Vanda
  • RAJOS Zsófia
  • Sági Boglárka
  • SZAX Csenge
  • VÁGVÖLGYI Dóra
  • Zsova Renáta 

Ebben az évben az utolsó bajnoki mérkőzéseit játszotta le U12-es csapatunk.

Bartl Eszter edző: Első mérkőzésen ismételten Tarján csapatával küzdöttünk meg. Jól indult a mérkőzés fej-fej mellett haladtunk az ellenfél csapattal szemben. A meccs kb. 10 percétől a bírók elkezdtek ellenünk „dolgozni”. Gondolok itt olyan meg nem ítél balesetveszélyes helyzetekre, mint a kétkezes lökések, lövő kéz vissza rántása, levegőben lökés és ez csak pár példa a sokból. Igazságtalannak tartottam, mert a lányok mindent megtettek a pályán. Bravúros volt a védekezés, összezártak időben, kiléptek az ellenfél távolról lövő játékosára, lekövették a szélső befutást, beállóst sem hagyták egyedül. Támadásban gyors lerohanások, keresztmozgások, cselezések, egyéni megoldások egyszerűen öröm volt nézni a lányok játékát a pályán. A kapuban Gál Diána is remekelt, hét méterest is fogott, illetve ziccereket. A kapufa ezen napon sem mellénk rakta le voksát, de voltak nagyon szépen helyezett gólok is. Összeségében nagyon büszke voltam a lányokra ez mérkőzés után a vereség ellenére is.

Második meccsünket az Esztergomi Vitézek ellen játszottunk. Idén a második fordulónkon találkoztunk már velük. Úgy gondolom sokat fejlődött az ellenfél, ahhoz képest, hogy csak nem rég kezdtek kézilabdázni. Itt is szép megoldásokat láttam a lányoktól, bár többnyire csak egyénit, de sok mindenkinek volt sikerélménye. Összegezve szép meccs napon vannak túl a lányok, úgy gondolom mindent megtettek a siker érdekében! Dolgozunk tovább, hajrá lányok!

Csapat tagjai: Bátori Lia, Farkas Borka, Haász Hanna, Hajnal Sára, Kákonyi Zsófia, Pócsik Mira, Simon Viktória, Takács Adél, Tóth Fruzsina, Gál Diána.

Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Küzdelem hazai pályán

Április 28- án hazai pályán fogadtuk a Pilisvörösvár és az Ács csapatát az Országos Gyermekbajnokság soron következő fordulójában. Pinczés Tímea edző értékelte a játéknapot: A vörösvári lányok ellen a kezdeti

Tovább olvasom »

Kempo utánpótlás verseny Szadán

Shorinji Toraken Ryu és Kurayfat Kempo Szövetség fővédnöksége alatt utánpótlás kempo kupát szervezett hétvégén a Fehér Tigris Szabadidő- és Sportegyesület Szada Kupa néven. A versenyen közel 140 fő mérettette meg

Tovább olvasom »

Tripla verseny

Április 27-28-án az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosra emlékeztek az abonyi U17-es szabadfogású és női országos bajnokságon. Közel kétszáz kadét korú birkózó próbált szerencsét április utolsó szombatján az abonyi

Tovább olvasom »

Dorogi darts liga

Véget ért a 9+1 fordulós Dorogi darts liga küzdelme a legjobb 8 összecsapásával. Jó fordulók és nagy meccsek után a következő végeredmény született: Mindenkinek gratulálunk, aki részt vett ezen a

Tovább olvasom »

Karate sikerek

A karatékáink számára a tavaszi versenyszezon következő állomása a 2024.04.20-án megrendezett II. Kyo Team Kupa volt. A versenyen 19 klub140 versenyzője mérte össze tudását. A Dorogi AC három versenyzővel indult.

Tovább olvasom »

Kempo övvizsgák

Március legvégén egyesületünk kempo szakosztályából többen is övvizsgát tettek. Sokaknak ez volt az első övvizsgája. A legkisebbek közül többen gyermek fokozatra vizsgáztak. Kerekes Marcell és Fehér Amélia első színes övüket

Tovább olvasom »