Interjú az új vezetőedzővel

Javában zajlik a felkészülési időszak kézilabda szakosztályunk ifjúsági és felnőtt csapatánál. Györgyné Körmöczi Renátával, az új vezetőedzővel beszélgettünk.

Milyen változás történt az ifjúsági és felnőtt csapat irányításában és miért volt rá szükség?

A felnőtt csapatunk az NBII. északi csoportjában 10 vereséggel és egy döntetlennel zárta a bajnokság őszi idényét és egy ponttal a tabella utolsó helyén áll. Ezek a számok, ezek a tények, de mégis az edzőváltás elsődleges oka nem ez volt. A mélyponton lévő csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy ebből a mély gödörből kimozduljon. Ennek a leggyorsabb módja az edzőváltás, hiszen új játékosok leigazolása idő-és pénzigényesebb. Sajnos a bajnokság felénél tartva nem volt egyszerű feladat a volt vezetőedző, Gula Gabriella helyére új szakembert találni. A vezetőség által megkeresett edzők nem vállalták a felkérést. A januári felkészülést így a lányok velem kezdték meg. A bajnokság szűk három hét múlva kezdődik, ezért az a döntés született a szakosztályon belül, hogy a tavaszi szezon alatt a csapatot én irányítsam. Az ifjúsági csapat edzője a szakmai szempontokat figyelembe véve Erdős Krisztián lett. Krisztián a kiváló eredményeket hozó serdülő csapat edzője is és mivel a serdülő lányok nagyrésze alkotja az ifjúsági keretet, ezért kézenfekvő volt, hogy az ifi csapatot a fiatal szakember vezesse a tavaszi szezonban.

Javában zajlik a felkészülési időszak, hogy értékeled a lányok hozzáállását és a munkájukat?

Január első hetében kezdtük meg a felkészülést. A felkészülésünket sajnos nehezíti,

hogy nem tudunk a Dorogi Sportcsarnokban edzeni, nem tudjuk használni azokat az      eszközöket, sportszereket, amire nagy szükség lenne. Új játékos nem érkezett a csapathoz. Nagy gondot jelent, hogy Manczal Dóra a kéztörését követő rehabilitáción vesz részt, így játéka még kérdéses. Fehér Lilla kapus posztról esett ki, ő műtéti időpontra vár. A többiek heti három edzésen – márciustól- heti négy edzésen vesznek részt. Az edzések látogatottságán szeretnék javítani, de nem szabad elfelejteni, hogy a felnőtt korú játékosok munkájuk mellett vállalják a heti többszöri edzést. Az edzés munkával viszont maximálisan elégedett vagyok. Van min dolgozni, javítani, fejlődni, de a lányok – úgy látom- ebben partnerek. A bajnokság kezdetéig még két edzőmérkőzésen veszünk részt, illetve egy hétvégi csapatépítő program is megvalósul.

Milyen célokkal vágtok neki a tavaszi szezonnak?

Az őszi szezon eredményét figyelembe véve az elsődleges cél a tisztes helytállás a mérkőzéseken. Természetesen szeretnénk az NBII-ben maradni, de ez függ egyrészt a csapat tavaszi szezonjától, illetve az NBII tervezett szerkezeti átalakításától is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bajnoki rajt

Az augusztus eleji egyéni edzések után, a hónap közepétől együtt készült az U14-es csapat a 2023/ 2024-es bajnoki rajtra.  Pinczés Tímea edző gondolatai a mérkőzésekről: Az első meccset a Pilisvörösvár

Tovább olvasom »

Karcz Jenő a Hónap Sportolója augusztusban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Nemzetközi edzőtábor

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos tapasztalatokat is szereztek. Vezető

Tovább olvasom »

Új sportmenedzser a Dorogi AC élén

Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. A Dorogi Medence Regionális Hírportál őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdezte. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser,

Tovább olvasom »

Elkezdődött a versenyszezon!

Három hónapos nyári szünetet követően végre folytatódott a 2023. évi versenyszezon, ráadásul rögtön egy fontos országos bajnoksággal. A május 28-ai, pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot három országos birkózóverseny nélküli hónap követett.

Tovább olvasom »

Szezonnyitó buli

Szeptember 2-án péntek este a Dorogi Sportcsarnokban rendezte kézilabda szakosztályunk az U9-U12-es korú kézilabdások szezonnyitó ottalvós buliját. A programon közel 70 kisgyerek, a csapatok edzői és a felnőtt csapat tagjai

Tovább olvasom »