Hétvégi kézilabda eredmények

U10- es bajnokság 4. forduló

Április első napján a harmadikos-negyedikes kis kézilabdásaink Szentendrén léptek pályára. Ebben a korosztályban sok kislány kézilabdázik, így két csapattal neveztünk. Az első mérkőzésen mindkét csapatunk kissé álmosan játszott, több hibával és kevesebb lendülettel, mint az ellenfeleink. A második mérkőzésre felébredtünk és gyors, szép gólokat dobtak a lányok az ellenfél kapujába.

  • SC Squadra Buda – Dorogi AC II.
  • Dorogi AC II. – Esztergomi Oroszlánok KSC
  • Dorogi AC I. – Pilisvörösvár
  • Dorogi AC I. – Esztergomi Oroszlánok KSC

Edző: Bartl Eszter, Varga Elvira

Felnőtt NBII:

A bajnokság 17. fordulójában a listavezető Göd csapatát fogadtuk április elsején 18 órától Dorogon. Már a mérkőzés elején megmutatkozott a két csapat közötti különbség. Védekezésben nem voltunk kellően kemények, sajnos sokszor lemaradtunk a gyors támadójátékot mutató ellenfelünkkel szemben. A félidőben nyolc gólos hátránnyal mentünk az öltözőbe. Bár a második játékrészben védekezésünk helyenként jól működött és Gyuránki Bernadett a kapuban több ziccer lövést is hárított, ennek ellenére nem sikerült közelebb zárkózni az vendégekhez. A sok technikai hiba és az eladott labda miatt a második félidőt is a listavezető nyerte három góllal.

Végeredmény: Dorogi AC – Göd SE 28:39

A csapat tagjai:

Móra Melinda és Gyuránki Bernadett kapusok, Papova Dorina, Hartmann Petra, Priáll Edina (3 gól), Haskó Judit (1 gól), Sárosi Nanetta (12 gól), Illés Eszter (1 gól), Pétervári Dzsenifer (1 gól),Manczal Dóra (2 gól), Jurácsik Lili, Kiss Laura (8 gól), Gellérfi Éva

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bajnoki rajt

Az augusztus eleji egyéni edzések után, a hónap közepétől együtt készült az U14-es csapat a 2023/ 2024-es bajnoki rajtra.  Pinczés Tímea edző gondolatai a mérkőzésekről: Az első meccset a Pilisvörösvár

Tovább olvasom »

Karcz Jenő a Hónap Sportolója augusztusban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Nemzetközi edzőtábor

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos tapasztalatokat is szereztek. Vezető

Tovább olvasom »

Új sportmenedzser a Dorogi AC élén

Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. A Dorogi Medence Regionális Hírportál őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdezte. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser,

Tovább olvasom »

Elkezdődött a versenyszezon!

Három hónapos nyári szünetet követően végre folytatódott a 2023. évi versenyszezon, ráadásul rögtön egy fontos országos bajnoksággal. A május 28-ai, pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot három országos birkózóverseny nélküli hónap követett.

Tovább olvasom »

Szezonnyitó buli

Szeptember 2-án péntek este a Dorogi Sportcsarnokban rendezte kézilabda szakosztályunk az U9-U12-es korú kézilabdások szezonnyitó ottalvós buliját. A programon közel 70 kisgyerek, a csapatok edzői és a felnőtt csapat tagjai

Tovább olvasom »