Hétvégi eredmények

U13-as bajnokság

Március 25-én Gárdonyban folytatódott az u13-as bajnokság. Solymár és Ács csapatai ellen léptek pályára a lányok.

Végre mindenki egészséges volt, így a teljes két sor játszani tudott. Küzdöttek, hajtottak a gyerekek, voltak kevésbé ügyes perceik is, de összességében jó játékot mutattak. Mindkét meccsen megérdemelt győzelmet arattak a dorogi lányok. A védekezés szinte kifogástalan volt, a kapusteljesítmény nagyon magas szintet ütött meg, a támadásokban sokkal pontosabban kell lőniük, hogy még jobb teljesítményt nyújtsanak. A meccsek mellett egy kis szabadidő is jutott a Velencei -tó partján.

Pinczés Tímea (edző):

„Úgy gondolom, hogy csapatként fejlődtünk a legtöbbet az idén. Nagyon jó hangulat uralkodik a lányok és a szülők között is. Együtt, egymásért küzdenek a pályán a gyerekek. Nagyon tetszik, amit látok náluk edzésen és a meccseken is. Természetesen még nagyon messze vagyunk a tökéletestől, de ezért dolgozunk tovább. Gratulálok mindenkinek!”

A csapat tagjai:

Ardelean Henrietta, Brosch Noémi, Csabai Dorka, Janetka Borka, Madar Vanda, Németh Gréta, Pálfi – Lánchidi Jázmin, Rajos Zsófia, Szalai Réka, Szax Csenge, Vágvölgyi Dóra, Vavrovic Anna, Zsova Renáta.

U11 -es bajnokság

Dorog AC-Pilisvörösvár 13:5

Dorog AC- Kőkúti Sasok DSE 10:6

Pilisvörösvár mumus csapat számunkra, de a mai napon sikerült egy jobb-gyorsabb játékkal föléjük kerekedni. A másik meccs a Kőkútiak ellen szoros izgalmas meccs volt végig. Kezd kialakulni egy csapatjáték, amit edzésről-edzésre gyakorlunk és szépen alkalmazzák a lányok mind támadásban mind védekezésben. Ezekből a mérkőzésekből tudunk tanulni és tovább fejlődni. Ezen a hétvégén egy percig nem volt kétség ki a jobb csapat. Gratulálok az egész csapatnak és köszönjük a szülőknek a lelkes szurkolást. Hajrá Dorog!!!

Edző: Gellérfi Éva

A csapat tagjai: Haász Hanna, Hódi Gréta, Kákonyi Zsófia, Simon Viktória, Dobi Nóra, Hollós Hanna, Tauber Lea, Takács Adél, Tóth Fruzsina, Kele-Fodor Cinka, Bátori Lia, Farkas Borka, Asztalos Jázmin.

Serdülő és ifi mérkőzések a Tatai AC ellen

Előző fordulóban kétszer is meglátogatott minket a Tatai AC csapata. Első mérkőzés serdülő
csapatunk küzdött meg a vendégek játékosaival.
Dorogi AC – Tatai AC (14:14) 31:29
Fontos mérkőzésnek néztünk elébe,mert az első körben Tatán kikaptunk és így nagy motivációval álltunk fel a pályára.
Küzdelem szoros volt elejétől a végéig,viszont nagyobb akarattal és küzdelemmel megszereztük ezt a fontos 2 pontot.

Második mérkőzésen Ifi csapatunk lépett pályára a Tataiak ellen a hétvégén.
Dorogi AC – Tatai AC (12:17) 30:38
A tabella élén álló vendégcsapat  magabiztosan játszotta végig a mérkőzést,de azért nem adtuk túl könnyedén azt a 2 pontot. Küzdöttünk, hajtottunk és a mi fiataljaink elfáradtak a mérkőzés végére így a győzelmet a tatai csapat szerezte meg.

Büszke vagyok a lányokra jól küzdöttek mind a két mérkőzésen. Igaz most kicsivel több volt a technikai hiba, de akarat annál több.

Edző: Erdős Krisztián

Felnőtt NBII.

Egy gólos vereséget szenvedett női kézilabda csapatunk hazai pályán a Tatai AC ellen. A mérkőzést mi kezdtük jobban, a kivédekezett tatai támadások után gyors gólokat tudtunk szerezni. Ezután sajnos megváltozott a játék képe. A vendégcsapat agresszívan védekezett, támadásaikat eredményesen fejezték be. Míg a mi támadásainkba rendre hiba csúszott, a kapura lövéseink pontatlanok voltak és a védekezésünk sem volt elég kemény. A második félidő elején semmi sem változott, továbbra sem tudtuk támadásainkat góllal befejezni. Ennek eredménye lett, hogy a vendégek hat gólos vezetésre tettek szert. Ekkor kezdtünk kissé magunkra találni és a hátrányunkat ledolgozva az utolsó öt percre döntetlen állás fordultunk rá. (25:25). A két tatai gólra, sajnos csak egy dorogi góllal tudtunk válaszolni, így egy pontot sem sikerült itthon tartani.

Eredmény: Dorogi AC – Tatai AC   26:27

Gratulálunk, hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bajnoki rajt

Az augusztus eleji egyéni edzések után, a hónap közepétől együtt készült az U14-es csapat a 2023/ 2024-es bajnoki rajtra.  Pinczés Tímea edző gondolatai a mérkőzésekről: Az első meccset a Pilisvörösvár

Tovább olvasom »

Karcz Jenő a Hónap Sportolója augusztusban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Nemzetközi edzőtábor

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos tapasztalatokat is szereztek. Vezető

Tovább olvasom »

Új sportmenedzser a Dorogi AC élén

Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. A Dorogi Medence Regionális Hírportál őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdezte. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser,

Tovább olvasom »

Elkezdődött a versenyszezon!

Három hónapos nyári szünetet követően végre folytatódott a 2023. évi versenyszezon, ráadásul rögtön egy fontos országos bajnoksággal. A május 28-ai, pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot három országos birkózóverseny nélküli hónap követett.

Tovább olvasom »

Szezonnyitó buli

Szeptember 2-án péntek este a Dorogi Sportcsarnokban rendezte kézilabda szakosztályunk az U9-U12-es korú kézilabdások szezonnyitó ottalvós buliját. A programon közel 70 kisgyerek, a csapatok edzői és a felnőtt csapat tagjai

Tovább olvasom »