Dorog – Tatabánya rangadók a héten

Dorogi AC – Tatabányai SC U19

Az első mérkőzést az U19-es lányok játszották május 11-én csütörtökön a Dorogi Sportcsarnokban. A mérkőzésen a bajnokság jelenlegi harmadik és negyedik helyezettje mérte össze tudását. A játék meg is hozta a várt szoros mérkőzést. Az első félidőben a tét rá is nyomta a bélyegét a lányok játékára. Sok volt a technikai hiba, az eladott labda és sajnos a rontott kapura lövések, büntetődobások is. Így az öltözőbe 14:19-es állásnál, 5 gólos hátránnyal mentünk. A második félidőre a lányok összeszedték magukat és a kemény védekezést lendületes támadó játék követte. A tatabányai csapat többször követett el súlyosabb szabálytalanságot, amelyet a játékvezetők két perces kiállításokkal büntettek. Az emberelőnyöket kihasználva negyedóra elteltével sikerült kiegyenlíteni. Az utolsó 15 perc izgalmas véghajrát hozott. Hol az ellenfél, hol mi vezettünk. Végül a nagy bravúr nem sikerült és a játék döntetlen állásnál fejeződött be. Sajnos későn ébredtünk, de a második félidei játékért, az ötgólos hátrány ledolgozásáért csak dicséret illeti a csapatot. A bajnokságból két mérkőzés van még hátra.

Végeredménye: Dorogi AC – Tatabányai SC 30:30 (14:19)

A csapat tagjai: Gyuránki Bernadett és Sátek Hilária kapusok, Hartmann Petra (10 gól) Szakács Ramóna, Bánsági Liza, Demcsik Alexandra, Potocná Laura (2 gól), Sámson Lili (13 gól), Phoner Orsolya (3 gól), Pálfi-Lánchidi Hanna, Kovács Hanna (1 gól), Buttinger Ivett, Szórádi Csenge, Farkas Réka,  Jurácsik Lili (1 gól)

Edző: Erdős Krisztián

Dorogi AC – Tatabányai SC U17

Szombaton a késő délutáni órákban kezdődött a mérkőzés. A papírforma szerint a mérkőzés esélyesének a dorogi csapat számított. Hiszen a bajnokságot vezető csapatunk a hatodik helyen álló Tatabányát fogadta. A mérkőzés elején hol a hazai, hol a vendégjátékosok voltak eredményesek, majd a félidő végére már kialakítottuk az öt gólos hazai vezetést. (15:10) A félidő a tatabányai csapatnak tett jobbat. Felpörögve, elszántan érkeztek a pályára és a második félidőt 14:15-ös arányban tudták lehozni. Bár néha „izgalmassá” tettük a mérkőzést, a vezetést nem engedtük ki a kezünkből. Szép gólokat, kemény ütközéseket és ziccer védéseket láthatott a közönség. Folytatás szerdán (05.17) 17 órakor a Dorogi Sportcsarnokban az Esztergomi fiatalok ellen.

A mérkőzés végeredménye: Dorogi AC – Tatabányai SC   29:25 (15:10)

A csapat tagjai: Dobin Kinga és Sátek Hilária kapusok, Buttinger Ivett, Demcsik Alexandra, Kovács Hanna, Hartmann Petra, Potocna Laura, Farkas Réka, Sámson Lili, Pálfi L. Hanna, Brosch Bettina, Csibra Lara, Szórádi Csenge, Jurácsik Lili, Bánsági Liza

Edző: Erdős Krisztián

Dorogi AC – Tatabányai SC NBII. felnőtt női

Szombaton (május 13-án) 16 órakor kezdődött az alsóházi rangadó. Az előző heti Vasas elleni győztes mérkőzés pozitív hatással volt a csapatra. Motiváltan és elszántan léptünk pályára. Ennek megfelelően fegyelmezett és felszabadult játékkal indítottuk a rangadót. Az elejétől kezdve kézben tartottuk a mérkőzést, bár végig szoros volt az eredmény, az első félidő hatodik percében vezettek a vendégek utoljára. (2:3) Végül a félidőben két gólos vezetéssel mentünk az öltözőbe. A második félidőre a lendületes játékunk megmaradt. Támadásban és védekezésben is összeszedettek, agresszívak voltunk, előnyünket tovább tudtuk növelni. Gyuránki Bernadett kiváló védéseivel nagyban hozzájárult a csapat győzelméhez. Az utolsó két percben néhány elhamarkodott és sikertelen lövés miatt a négy gólos előnyünkből kettő maradt.

A mérkőzés végeredménye: Dorogi AC: Tatabányai SC  27:25 (14:12)

Györgyné Körmöczi Renáta (edző): Büszke vagyok a lányokra. Nagy dicséret illeti valamennyi játékosomat. Csapatként léptünk pályára és a mérkőzés végéig csapatként küzdöttünk, dolgoztunk. A kiváló hozzáállás, a kemény védekezés, a 60%-os lövéshatékonyság valamint a kiváló kapus teljesítmény meghozta az eredményt, a győzelmet.

U10-es bajnoki forduló

A hetet az U10-es lányaink hazai fordulója zárta vasárnap. Ebben korosztályban szivacskézilabdával játszanak és eredményszámítás nélkül. Mindkét csapatunk két-két mérkőzést játszott.

  • Dorogi AC II. – Pilisvörösvári Kézilabda Sportkör
  • OKSI SE –  Dorogi AC II.
  • Farkasvár KDSE – Dorogi AC I.
  • Dorogi AC I. – SC Squadra Buda

A bajnokság utolsó fordulóját hazai pályán játszották a lányok. Az első mérkőzést kissé álmosan kezdték meg a kislányok. Aztán felébredtek és sok szép gólt, boldog mosolygós arcokat láthattunk. A védekezésben is egyre harcosabbak és ügyesebbek. Gratulálunk a gyerekeknek, a szülőknek pedig köszönjük az egész éves segítségüket, támogatásukat és fordulók alkalmával a szurkolást, biztatást.

Edzők: Varga Elvira és Bartl Eszter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Dupla verseny

Szombaton Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a Honvéd-kupán tették a kart mind a három szakágban. A kötöttfogásúaknál 4 dorogi birkózó is szőnyegre lépett. Eredmények: Fiatalabb versenyzőink vasárnap szintén

Tovább olvasom »

Utánpótlás eredmények

Április 13-án Tatabányán rendezték meg az U10-es bajnokság 4. fordulóját. Fenyvesi- Varga Elvira edző értékelte a játéknapot: Az első mérkőzésünket a Kőkúti Sasok DSE (Tata) csapatával játszottuk. Két azonos képességű

Tovább olvasom »

Örömteli zárás

Kézilabda szakosztályunk U9-es csapata hazai pályán játszotta az utolsó bajnoki fordulóját. Györgyné Körmöczi Renáta szakosztályvezető: Az U9-es megyei bajnokságban összesen tíz csapat vett részt. Három tatabányai, három dorogi, két esztergomi

Tovább olvasom »

Csapatbajnokság

A V4 Fekete Gyémánt kupát követő edzőtábor színvonalas csapatbajnoksággal zárult szerdán. Eredmények: Gratulálunk minden versenyzőnek!

Tovább olvasom »

U15 V4 Fekete Gyémánt Kupa

A februári, csepeli válogatót követően március végén Dorogon, a Fekete Gyémánt Kupán mérkőztek meg egymással a serdülőkorú kötöttfogású versenyzők. A görögországi Európa-bajnokságon való részvételért küzdő magyar fiatalok ezúttal külföldi sportolókkal

Tovább olvasom »

Utánpótlás eredmények

Kézilabda szakosztályunk U11-es csapata számára Budakalászon folytatódott a bajnokság. Bartl Eszter edző gondolatai a vasárnapi játéknapról: Első mérkőzésünket az Angyalföldi Sportiskolával játszottuk. Az első félidőben még nem éreztünk a játék

Tovább olvasom »