Utánpótlás sikerek

November 11-én második bajnoki fordulón vett részt az U12-es csapat Tatabányán.

Bartl Eszter edző: Első mérkőzésünket Esztergomi Vitézek RAFC csapatával játszottunk. Jól kezdték a mérkőzést a lányok és az egész mérkőzésen végig kísérte a játékot. Szép helyzeteket alakítottak ki befutásokból, beálló-átlövő kapcsolatból, gyors labdafelhozatallal és sok-sok labdaszerzésből. Így fölényes győzelmet tudtunk aratni.

Második mérkőzésen Tarján csapatával találkoztunk a pályán. Az előző meccsről hozott lendülettel indítottunk, szép helyzetek alakult ki, összjátékok, de sajnos a ziccereket nem tudtuk belőni, illetve a kapufa sem volt a barátunk. Első félidő 13-6-os eredménnyel zártuk az ellenfél javára. Éreztem a lányokon a feszültséget a kimaradt ziccerek, illetve a bírók ítéletei miatt is. Második félidőben sem sikerült közel kerülnünk pontszámban az ellenfélhez, de őszintén mondhatom, hogy ügyesek voltak a lányok, küzdöttek, mentek, sajnos a szerencse nem volt mellettünk ezen a mérkőzésen. Véleményem szerint szép meccs napot zárhattunk és tanultunk a hibáinkból.

Gratulálunk!

További hírek

Sikeresen lezajlott a kick-box nyári edzőtábor

Idén nyáron ismét megrendezték a dorogi kick-box nyári edzőtábort, amely a támogatók nagylelkű segítségének köszönhetően valósulhatott meg. A napközis tábor kiváló lehetőséget biztosított a sportolók számára a fejlődésre, az intenzív

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.