Utánpótlás eredmények

Április 13-án Tatabányán rendezték meg az U10-es bajnokság 4. fordulóját.

Fenyvesi- Varga Elvira edző értékelte a játéknapot:

Az első mérkőzésünket a Kőkúti Sasok DSE (Tata) csapatával játszottuk. Két azonos képességű társaság küzdött egymással és sok szép megoldást láthattak a nézők és a gyerekek is mosolygósan hagyták el a pályát.

Második mérkőzésünket az Esztergomi Oroszlánok KSC csapatával játszottuk. Ezen a mérkőzésen is sok szép megoldást láthattak a nézők. Küzdelmes jó kis mérkőzés volt sok-sok tanulnivalóval.

Csapat tagjai:

Kerékgyártó Gabriella, Ódor Boglárka , Farkas Panna, Fedor Dorka, Nagy Laura, Kreitner Dóra, Vincze Szófia, Stefanik Hanna, Leskó Zsófia, Kitka Lili, Szarka Dóra Panna

Az U12-es csapatunk szintén Tatabányán lépett pályára a bajnokság 7. fordulóján.

Bartl Eszter edző értékelte a játéknapot:

Első mérkőzésünk a Tatai AC csapata ellen volt. A korai indulás nehézségei meglátszódott a pályán is. Álmosan kezdtük meg a mérkőzést, de 8 perc után szerencsére a nehézségeinket leküzdve szépen játszottunk. Támadásban megtaláltuk az üres helyeket, rátörtünk a falra, majd abból adtuk tovább a labdát, indultak a szélső játékosok, amiből tudtunk gólt szerezni, igazi csapat munkát végeztek a gyerekek. Védekezésben inkább a második félidőben érkeztünk meg igazán. Az első félidőben inkább álltunk és vártuk, hogy majd a támadó játékos oda jön hozzánk, hogy letudjuk védekezni. Második félidőre sikerült ezt helyre tenni és szépen összezártunk lábbal oldalaztunk, követtük a labda irányát. A döcögős kezdés ellenére szép meccset láthattam a lányoktól, amit győzelemmel zárhattunk, büszke vagyok rájuk!

Második mérkőzésünket az Ács Kinizsi csapata ellen léptünk pályára. Sok technika hibát vétettünk az első 20 percben, kétszer indulás, lépés hiba, eladott labda. A második félidőre sikerült összeszedni magunkat és azt csináltuk, amit tudunk. Bár az időjárás sokat kivett a lányokból, a meleg miatt nem tudtunk annyira koncentrálni, mint ahogy kellett volna. Ennek ellenére nagyon szép szélső indulásokat, labdaszerzéseket, kiharcolt hétmétereseket láthattak a nézők és én is a lányoktól. Kapusaink is ügyeskedtek, indítással és szép védésekkel tettek hozzá a mai naphoz. Sikeresen győzelemmel fejezhettük be ezt a meccset is.

Összeségében meg vagyok elégedve a lányok mai munkájával! Gratulálok nekik! A szülőknek pedig innen is köszönjük a szurkolást!

Csapat tagjai:
Asztalos Jázmin, Bátori Lia, Dobi Nóra, Farkas Borka, Gál Diána, Haász Hanna, Hajnal Sára, Hollós Hanna, Kákonyi Zsófia, Pagurka Kamilla, Patakfalvi Boglárka, Pócsik Mira, Takács Adél, Tóth Fruzsina

További hírek

Dorogi sikerek a nemzetközi porondon

A hétvégén sem maradtak verseny nélkül a Dorogi Atlétikai Club birkózói. Ezúttal Romániában léptek szőnyegre sportolóink egy nemzetközi versenyen, ahol ismét bizonyították felkészültségüket és tehetségüket. A dorogi versenyzők kiváló eredményekkel

Tovább olvasom »

Dupla U20 Országos Bajnokság a hétvégén! 

Szép hétvégét zártak birkózóink az U20-as Országos Bajnokságon! Pénteken a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnok adott otthont az U20-as kötöttfogású országos bajnokságnak.A rangos viadal egyben a júliusi, szkopjei Európa-bajnokság egyik válogatóversenye

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.