Utánpótlás eredmények

Kézilabda szakosztályunk U11-es csapata számára Budakalászon folytatódott a bajnokság.

Bartl Eszter edző gondolatai a vasárnapi játéknapról:

Első mérkőzésünket az Angyalföldi Sportiskolával játszottuk. Az első félidőben még nem éreztünk a játék ritmusát, bizonytalanok voltunk. Azonban láttam a lányoktól szép egyéni, illetve csapat megoldásokat is. A második félidő sokkal összeszedettebb volt, mint támadásban és védekezésben. Nagyobb lendülettel, pontosabb passzokkal, csapatjátékkal fejeztük be támadásainkat. Zoé és Viol remekeltek a kapuban, szép védéseket láttam és láthattak a nézők is. Az U11-es korosztályban még nincsen eredmény számítás. Viszont azt gondolom, hogy egy igen szoros meccset tudhatunk magunk mögött a lányokkal.

Második meccsünk az Esztergomi Vitézek ellen volt. Szerencsére az előző mérkőzésen megszerzett lendülettel folytattuk a játékot. Támadásban megtaláltuk az üres helyeket, beállósaink is sokat hozzátudtak tenni a meccshez. Továbbá a cselezéseket, labda nélküli befutásokat, átlövéseket, lerohanásokat mind góllal tudtuk befejezni. Védekezésben sokkal harciasabbak voltunk, kiléptek a nagy lendülettel érkező ellenfélre, összezártak. A kapusok pedig folytatták a szép védések sorozatát. Összességeben egy szép meccset láthattam a gyerekektől. Gratulálok a lányoknak!

További hírek

Megvolt az év első országos bajnoksága!

Február 14-ig kellett várni a birkózók idei első országos megmérettetésére.Az U13-as szabadfogású viadalon 60 szakosztály, 276 birkózója lépett szőnyegre. A népes mezőny sem hiányzott: két súlycsoportban is 30 fő felett

Tovább olvasom »

Sakk Egyéni Megyei Diákolimpia

2026. január 31-én rendezték meg Tatabányán a Sakk Megyei Egyéni Diákolimpiai Döntőt, melyen jeleskedtek a Dorogi AC igazolt és másodigazolt játékosai. Fiú 3. korcsoport: Fiú 3. korcsoport, versenyzői kategória: Lány

Tovább olvasom »

II. Tóth Gyula emlékverseny

Január 24-én Dorogon, a József Attila Művelődési Házban rendezték meg a II. Tóth Gyula Emlékversenyt, amely egyben a „10 város a magyar sakkozásért” – C. Hurrá Versenysorozat következő állomása is

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.