Hazai forduló

Vasárnap Dorogon rendezték az U10 -es gyermekbajnokság fordulóját.

Fenyvesi-Varga Elvira edző gondolatai: Az első mérkőzésünket az Esztergomi Oroszlánok Kézilabda Sport Club ellen játszottuk. Amolyan tipikus első mérkőzésnek megfelelő volt a kezdet, a lányok izgultak és kicsit összevissza futkostak és nem találták a helyüket. Az első félidő így telt de végül a pálya méreteit is sikerült megtalálni valamint a helyezkedés is helyreállt. A szünet után érezhető volt a csapaton, hogy megérkeztünk a mérkőzésre. Védekezésben is sikerült szép megoldásokat végrehajtani valamint a támadásban is beindult a gólgyártás. Kapusaink nagyszerű védéseket mutattak be.

Második mérkőzésünket a Tatabányai Sport Club III. -as csapatával játszottuk. Ezen a mérkőzésen felszabadultan és bátran játszottuk. Nagyszerű gólokat lőttünk és védekezésben is sikerült jó pár labdát szereznünk. Kapusaink ezen a mérkőzésen is nagyszerűen védtek. Mindenki nagyon ügyes volt. Ebben a korosztályban nincs eredményszámítás.

A csapat tagjai:

Nunkovics Janka, Burány Natasa, Tóth Zoé, Reizer Lili, Csendes Zora, Tanka Zsófia, Leskó Zsófia, Kreitner Dóra, Nagy Laura, Szini Jázmin, Szarka Panna, Vincze Szofia

Edző: Fenyvesi-Varga Elvira

További hírek

U20-as kötöttfogású válogatóverseny

Szombaton rendezték meg az U20-as kötöttfogású birkózók idei első válogatóversenyét. Felvidéki, vajdasági, német, román és ukrán birkózók is szőnyegre léptek az év első U20-as kötöttfogású válogatóversenyén, amelyet szombaton az FTC

Tovább olvasom »

Megvolt az év első országos bajnoksága!

Február 14-ig kellett várni a birkózók idei első országos megmérettetésére.Az U13-as szabadfogású viadalon 60 szakosztály, 276 birkózója lépett szőnyegre. A népes mezőny sem hiányzott: két súlycsoportban is 30 fő felett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.