Gyermekbajnokság U14

Kézilabda szakosztályunk U14- es csapata ismét Tarjánba utazott a hétvégén. 

Pinczés Tímea edző: „Két hete igen szomorúan, csalódottan tértünk haza a meccsekről, mert semmi nem úgy sikerült,  ahogyan azt mi akartuk,  illetve tudjuk. Nem estünk kétségbe,  mert dolgoztunk rendesen és dolgozunk továbbra is. 

Pilisvörösvár csapata ellen egy nagyon feszes 6-os, zárt fallal védekeztünk. Óriási élmény volt látni,  ahogyan ezek a lányok besegítettek egymásnak, összezártak, szabályosan ütköztek. A jó védekezés önbizalmat adott a támadásokhoz. Az összes figurát magabiztosan játszották, a gólok sem maradtak el. Önbizalommal, együtt nyertük meg a meccset.

A második mérkőzést Komárom csapata ellen vívtuk meg.

Az első félidőben minden pörgős, határozott volt, szép kapus teljesítménnyel. Mi rohantunk az eredmény után,  így ez nagyon sokat kivett belőlünk. A második félidőre látványosan elfáradtunk és elment a meccs is. A betegség és sérüléshullám miatt csak egy cserénk volt,  ezért nem tudtam frissíteni a lányokat. 

Összeségében nagyon megdicsértem a fiatalokat, mert mindent kiadtak magukból és közösen, együtt küzdöttek minden egyes labdáért. Gyönyörű támadásokat láttam,  fenomenális védekezéssel. Az elmúlt két hétben megéltük együtt a poklot és a mennyországot is.  Ezért is nehéz,  de egyben gyönyörű ez a szakma. Dolgozunk tovább…”

A csapat tagjai:

  • Ardeleán Henrietta 
  • Bakonyi Bíborka 
  • Csabai Dorka 
  • Janetka Borka 
  • Madar Vanda 
  • Rajos Zsófia 
  • Szax Csenge 
  • Vágvölgyi Dóra

Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Fekete Gyémánt Kupa

Április 5-én hagyományainkhoz híven tartottuk meg a Fekete Gyémánt Kupát, amelyen ezúttal az U20-as kötöttfogású versenyzők mérkőztek meg egymással. A megnyitón a Crazy Dance TSE színvonalas nyitótánca igazi lendületet adott

Tovább olvasom »

Kicsik és a nagyok is kézilabdáztak a hétvégén

Március 29-én Tatabányán rendezték meg az első Sportágnépszerűsítő Napot, melyen a legkisebbek-a 2016-ban és korábban születettek- szivacskézilabdáztak. A versenyen a szakosztályunkat 5 csapattal képviseltük. Minden csapat két mérkőzést játszott. Az

Tovább olvasom »

U10,U11 országos bajnokság

Ez a hétvége sem telt eseménytelenül a dorogi birkózóknak! Dabason rendezték az U10,U11 korosztály országos bajnokságát, ahol több mint 300 induló közül mind a hat dorogi versenyző pontszerző helyen végzett

Tovább olvasom »

Példaértékű összefogás

Példaértékű kezdeményezés és összefogás darts szakosztályunk jóvoltából, Felföldi Ádám szakosztályvezető összefoglalta az esemény részleteit, fogadjátok sok szeretettel. Március 22-én, szombaton hatalmas sikerrel zajlott le darts szakosztályunk jótékonysági versenye, amelynek teljes

Tovább olvasom »

U17 válogató verseny

Vasárnap szintén Pesterzsébeten, az ESMTK otthonában rendezték az U17 korosztály válogató versenyét. A megmérettetésen 5 dorogi birkózó indult. Szilágyi Dominik és Torda Regő 1. helyen zárták a versenyt. Major Gyula Barnabás pedig az 5 . helyen

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.