Ferenczy-kupa

Az idei évet az U12-es korosztályunk egy tornával zárta, melynek az Angyalföldi Sportiskola adott otthont.

Bartl Eszter edző gondolatai:

3 mérkőzésen mérettettük meg magunkat, köztük volt a Vecsés SE, a Ferencvárosi TC és a hazai Angyalföldi Sportiskola. Nagy izgalommal indultunk neki a napnak, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Ez valóban így is volt, már rögtön az első mérkőzésen. A lányok nem voltak ott fejben, sok hibával játszottak, próbáltunk közel kerülni ellenfelünkhöz, de sajnos nem sikerült, így alul maradunk az első meccsen.

Második mérkőzésen sajnos ez tovább fokozódott. Olyan hibákat láttam a lánytól, amit eddig sosem. Sok volt a labda eladás, kétszer indulás, lépés hiba. Illetve még az is sokat rátett a lányoknál fejben, hogy a Fradival játszottunk. Így ezen a mérkőzésen sem tudtuk megmutatni, hogy igazából mire is vagyunk képesek.

Aztán következett az utolsó mérkőzés, hazai pályán az ASI-val. A lányoknál történt egy hatalmas átkapcsolás, amit a pályán láttam tőlük azt nem lehetett szavakba foglalni. A küzdés, az akarás, az odafigyelés, öröm volt nézni a játékukat. Nagyon szoros mérkőzést láthattak a nézők és a szülők. Egy góllal vezettünk a meccs utolsó perceiben, ekkor következett egy hét méteres. Gál Diána a kapuban remekelt, nem csak ezen a mérkőzésen, hanem az egész kupán. Kivédte a hét méterest, hatalmas ujjongás, boldogság, így indulhattunk neki az utolsó támadásnak. Itt már tudtuk, hogy a miénk a győzelem fél perc volt vissza a 2. félidőből. Az utolsó 10 másodpercben egy sikeres góllal fejeztük be a mérkőzést. Így 8-6-os eredménnyel zártuk ezt a játékot. A csarnokban a hangulat az egekben volt az öröm a gyerekek, a szülők arcán és persze az enyémen is egy örök emlék marad.

A kupán díjat adtak át a legjobb játékosnak és a legjobb kapusnak. Nagyon örömömre a Dorogi csapatból választották ki Diát. Megdolgozott érte, nagyon sok munkát belerakott ebbe a napba.

Összességében remélem a lányokban az utolsó mérkőzés maradt meg, a csodálatos összjáték, a küzdés, egy igazi csapatjáték. Jövőre folytatjuk tovább a munkát, tudjuk mik a hibáink, ezek javítására fogunk ráfeküdni. Köszönöm az eddigi munkájukat a csapatnak és természetesen a szülőknek is!

Csapat tagjai:

Haász Hanna, Hollós Hanna, Kákonyi Zsófia, Dobi Nóra, Fehér Hanna, Hajnal Sára, Takács Adél, Hódi Gréta, Bátori Lia, Tóth Fruzsina, Gál Diána, Pócsik Míra, Simon Viktória, Farkas Borka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

22. Bicske-kupa

A Dorogi Atlétikai Club Kempo szakosztálya is részt vett a 22. Bicske-kupán, a nagy múltú utánpótlás versenyen, amely egyben válogatott pontszerző is volt a 12-13 éves korosztály számára. Eredmények: Gratulálunk

Tovább olvasom »

U14-es sikerek

Április 14-én a nyárias melegben folytatódott az leány U14- es bajnokság, Budapesten. A tavaszi szünetet pihenéssel, a családdal töltötték a lányok, de közben egyéni edzéseket végeztek. A pár napos közös

Tovább olvasom »

Utánpótlás eredmények

Április 13.-án Tatabányán rendezték meg az U10-es bajnokság 4. fordulóját. Fenyvesi- Varga Elvira edző értékelte a játéknapot: Az első mérkőzésünket a Kőkúti Sasok DSE (Tata) csapatával játszottuk. Két azonos képességű

Tovább olvasom »

Dupla verseny

Szombaton Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián a Honvéd-kupán tették a kart mind a három szakágban. A kötöttfogásúaknál 4 dorogi birkózó is szőnyegre lépett. Eredmények: Fiatalabb versenyzőink vasárnap szintén

Tovább olvasom »

Utánpótlás eredmények

Április 13-án Tatabányán rendezték meg az U10-es bajnokság 4. fordulóját. Fenyvesi- Varga Elvira edző értékelte a játéknapot: Az első mérkőzésünket a Kőkúti Sasok DSE (Tata) csapatával játszottuk. Két azonos képességű

Tovább olvasom »