Felnőtt megyei bajnokság

2023/2024-es szezonban a dorogi felnőtt női kézilabda csapat, a Fejér és Komárom-Esztergom Vármegyei Női Bajnokságban indult. Szeptemberben egy előrehozott forduló keretében játszottunk a tatabányai fiatalok ellen. Sajnos csak egy pontot sikerült Tatabányáról elhozni, a rendkívül lelkes és jól játszó ellenfelünktől. Támadó játékunk nem volt lendületes, lassú volt a labdafelhozatalunk, így a felkészülési mérkőzéseken már jól működő lerohanásaink elmaradtak. A mérkőzés vége előtt 20 másodperccel még egy büntetőt is hibáztunk.

Tatabányai SC – Dorogi AC  23:23

Az első hazai mérkőzésünk alkalmával a Pázmánd SE csapatával játszottunk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a szeptemberi felkészülési tornán találkoztunk már a pázmándi lányokkal. Ezen a mérkőzésen jól játszottunk, gyors támadásaink működtek, de a befejezésnél a koncentráció hiányzott. Rengeteg ziccert hibáztunk, mindez megbosszulta magát. Nem sikerült a két pontot itthon tartani, amit sajnos csakis magunknak köszönhetünk.

Dorogi AC – Pázmánd SE 22:27

Október első hétvégéjén – a második hazai mérkőzésen – Start SE Hajmáskér csapatát fogadtuk. Nem ismertük őket, csak annyit tudtunk, hogy a tavalyi szezonban a Zala megyei bajnokságot nyerték meg. Így nem számítottunk könnyű mérkőzésre. De ez lett az a mérkőzés, ahol mind a védekezésünk, mind pedig a támadásunk összeállt. Támadásban jó iramú, lendületes játékot mutattunk , védekezésben keményen, jó ütemben kilépve állítottuk meg az ellenfél magas átlövőit és a befejezéseink is eredményesek voltak.

Dorogi AC – Start SE Hajmáskér  39:22

A csapat tagjai: Gyuránki Bernadett, Móra Melinda, Előd Nikolett, Jurácsik Lili, Manczal Dóra, Jármai Eszter, Hartmann Petra, Priáll Edina, Szabó-Kosik Adél , Illés Eszter, Pétervári Dzsenifer, Pohner Orsolya, Haskó Judit, Gellérfi Éva, Tarcsinecz Dzsenifer. Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Hétvégi éremeső

Szombaton Dunaújváros adott otthont az U10,U11 és U13-as korosztály területi bajnokságának.  A megmérettetésen 172 induló képviselte magát amelyből 14 dorogi érdekeltségű volt!  Eredmények:  A dorogi különítmény csapatban is jól szerepelt

Tovább olvasom »

Megyei egyéni sakk Diákolimpiai sikerek

Hétvégén sakk szakosztályunk versenyzői Diákolimpián remekeltek. I. korcsoport  II. korcsoport.  Lányok III. Korcsoport  Sok sikert és jó felkészülést kívánunk a 2025. április 27-re az Országos egyéni sakk Dákolimpiai döntőre!

Tovább olvasom »

Felkészülési torna

Január utolsó hétvégéjén kétnapos lány U14-es felkészülési tornát rendeztek Veresegyházán 16 csapat részvételével. A dorogi lányok ellenfelei a Harta KC, a FTC, a Veresegyház, valamint a Dunakeszi csapatai voltak. A

Tovább olvasom »

Csak a 9!

Elindult a 2025-ös szezon a tekében! Idén is számos versenyt szervezünk a teke szerelmeseinek a dorogi tekepályán. A városi tekebajnokságot 24 csapattal rendezzük meg, tavaszi és őszi idénnyel. Februárban ismételten megrendezzük

Tovább olvasom »

Tóth Gyula emléksakkverseny

Január 25-én rendezte a Dorogi AC sakkszakosztálya az Eötvös József Iskolában a Tóth Gyula emléksakkversenyt, amely egyben Dorog város nyílt rapid bajnoksága is volt.  31 játékos indult a 7 fordulós

Tovább olvasom »

U12-es tornagyőzelem

Az U12-es korosztály számára rendeztünk felkészülési tornát , melyre a hazai csapat mellett az Esztergomi Oroszlánok, az Esztergomi Vitézek és a Solymári SC kapott meghívást.   Jó hangulatú mérkőzéseket játszottak a

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.