Elkezdődött az utánpótlás bajnokság

Az U10-es kézlabda csapatunk február utolsó vasárnapján játszotta a bajnokság első mérkőzéseit Solymáron. A gyerekek nagy izgalommal várták már ezt a napot, mert az utóbbi években a járvány helyzet korlátozásai miatt nem volt lehetőségük meccseket játszani. Az első mérkőzésen a váci kislányokkal, a második mérkőzésen Kóka csapatával küzdöttek meg. Ebben a korosztályban még nincs eredményszámítás, csak a játék megszerettetése, megtanulása az elsődleges cél. A lányoktól edzőjük csak annyit kért, hogy az edzésen tanultakat bátran merjék megcsinálni, vállalkozzanak és érezzék jól magukat a játék során. Nagyon hasznos volt mindkét mérkőzés, hiszen sokat tanultak, fejlődtek a gyerekek, főleg a védekezés terén. A szülők hangos tapsa kísérte a dorogi kézilabdás lányok szép góljait, megmozdulásait, próbálkozásait. A következő forduló március 19-én lesz.

A csapat tagja: Kákonyi Zsófia, Hollós Hanna, Dobi Nóra, Haász Hanna, Asztalos Jázmin, Kele-Fodor Cinka, Gál Diána, Bátori Lia, Simon Viktória, Tóth Fruzsina, Farkas Borka.

Edzők: Hart Brigitta és Györgyné Körmöczi Renáta

További hírek

Szilágyi Dominik Európa- bajnoki ezüstérmes

Az elmúlt héten sem maradtak izgalmak nélkül birkózóink, az U17-es korosztályban versenyző Szilágyi Dominik Szamakovban lépett szőnyegre az Európa-bajnoki éremért. Dominik remek teljesítménnyel, három magabiztos győzelmet követően jutott be a

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Abony 

Zalaegerszeg után ezúttal Abony adott otthont az U15-ös korosztály szabadfogású országos bajnokságának, ahol fiataljaink ismét szőnyegre léptek a bajnoki címekért! A dorogi eredmények ezúttal is hasonlóan alakultak, mint a kötöttfogású

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.