Bajnokok!

Kézilabda szakosztályunk U17-es csapata 22 mérkőzésből 20 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, 41 ponttal a tabella élén zárta a bajnokságot.

Erdős Krisztián (edző) gondolatai:

A felkészülést már július utolsó hetében elkezdtük. Úgy gondolom sikerült a lányokat jó formába hozni fizikálisan és mentálisan is.
Célunk a bajnokság megnyerése volt. A csapat ebben a tudatban állt hozzá minden egyes edzéshez és mérkőzéshez. A játék élvezete volt az első majd  az akarat, és ha ez a kettő dolog párosul, akkor a többi az magáért beszél. Voltak nehezítő körülmények, mert az energiaválság miatt el kellett hagyni otthonunkat és több hónapon keresztül más csarnokban edzettünk. Természetesen örültünk annak, hogy egyáltalán tudtunk edzeni. Tokodon az Általános Iskola tornatermében és Esztergomban a városi sportcsarnokban dolgoztunk. Mindezek mellett voltak hullámvölgyek, amikből sikeresen ki tudtunk mászni.

Csapat tagjai: Brosch Bettina, Dombóvári Gréta, Farkas Réka, Kovács Hanna, Pálfi-Lánchidi Hanna,Parák Ivett, Sátek Hilária Kendra,Szórádi Csenge, Tóth Miriam, Demcsik Alexandra, Csibra Renáta Lara, Dobin Kinga , Hartmann Petra, Buttinger Ivett, Jurácsik Lili, Pagurka Kornélia, Sámson Lili,Potocná Laura, Horváth Jázmin, Bánsági Liza

Büszkeséggel tölt el ha vissza tekintünk erre a szezonra . Sok akarat , energia , siker és a hullámvölgyek után nyakunkba akaszthattuk az aranyérmet .

Gratulálunk!

További hírek

U20-as kötöttfogású válogatóverseny

Szombaton rendezték meg az U20-as kötöttfogású birkózók idei első válogatóversenyét. Felvidéki, vajdasági, német, román és ukrán birkózók is szőnyegre léptek az év első U20-as kötöttfogású válogatóversenyén, amelyet szombaton az FTC

Tovább olvasom »

Megvolt az év első országos bajnoksága!

Február 14-ig kellett várni a birkózók idei első országos megmérettetésére.Az U13-as szabadfogású viadalon 60 szakosztály, 276 birkózója lépett szőnyegre. A népes mezőny sem hiányzott: két súlycsoportban is 30 fő felett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.