Dorogi kempósok a központi nyári edzőtáborban

A korábbi évek hagyományait folytatva idén is részt vett a Dorogi Atlétikai Club Kempo Szakosztálya a stílus központi nyári edzőtáborában. A Magyar Tradicionális Kurayfat Kempo Szövetség és a Magyar Shorinji Toraken Ryu közös tábora július 18. és 24. között zajlott a Balaton partján, ahol szakosztályunkat hét fő képviselte.

A résztvevőkre rendkívül intenzív program várt, hiszen naponta 3-4 edzésen fejleszthették tudásukat. A reggelek Tai Chi és jitsu foglalkozásokkal kezdődtek, majd a nap folyamán küzdelmi és önvédelmi technikák, valamint judo dobások gyakorlása következett. Az életszerű szituációk elsajátítását különleges oktatási eszközök is segítették, köztük elektromos sokkoló kés használatával végzett gyakorlatok.

A tábor végén hagyományosan vizsgákra is sor került, amelyek között 3. danos vizsga is szerepelt. Szakosztályunk tagjai közül Balázs Máté sikeresen teljesítette a 10. kyu fokozat követelményeit.

A tábor rangját emelte, hogy velünk tartott Soke Ray Ferrell az Egyesült Államokból, valamint ellátogatott hozzánk Barta Zoltán judo mester és Shihan Szayka Róbert is. Köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

Köszönjük a tábor szervezőinek áldozatos munkáját, valamint minden résztvevőnek az együtt töltött tartalmas hetet. Gratulálunk valamennyi sikeres vizsgázónak!

Osu!

További hírek

U20-as kötöttfogású válogatóverseny

Szombaton rendezték meg az U20-as kötöttfogású birkózók idei első válogatóversenyét. Felvidéki, vajdasági, német, román és ukrán birkózók is szőnyegre léptek az év első U20-as kötöttfogású válogatóversenyén, amelyet szombaton az FTC

Tovább olvasom »

Megvolt az év első országos bajnoksága!

Február 14-ig kellett várni a birkózók idei első országos megmérettetésére.Az U13-as szabadfogású viadalon 60 szakosztály, 276 birkózója lépett szőnyegre. A népes mezőny sem hiányzott: két súlycsoportban is 30 fő felett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.