Katowicei kyokushin karatés sikerek

Október utolsó hétvégéjén a Hoku-Sei Shibu tagjaiként a dorogi csapat 7 versenyzővel állt tatamira a lengyelországi Katowicében, ahol több, mint 800 versenyző részvételével zajlott a 21. Súlycsoportnélküli Európa-bajnokság.

A shibu fantasztikusan szerepelt, Halász Jázmin személyében elhoztuk a női Európa-bajnoki címet.

A dorogi karatékák is szépen helyt álltak. A komoly felkészülésnek köszönhetően a legeredményesebb versenyzőnk Horváth Sára (9 éves), aki formagyakorlatban Európa-bajnoki 3., és küzdésben 2. legjobbnak bizonyult. Mátyás Gergő (17 éves) kumite versenyszámban az előkelő 3. helyen végzett, nagyon szép küzdelmekkel a háta mögött.

8 között végzett kumitében:

  • Bauer Botond
  • Horváth Réka
  • Pap Szaffi

16 között végzett:

  • Vágvölgyi Vajk

Tamási Kristóf első súlycsoport nélküli felnőtt versenyén rögtön egy nagyágyúval került szembe. Bogomil Kostov egy tapasztalt bolgár versenyző, aki tavasszal a súlycsoportos EB-n második helyezett lett. Kristóf méltó ellenfélnek bizonyult, de sajnos nem jutott tovább. Megállta helyét a felnőtt mezőnyben is.

A sok befektetett munka, erőfeszítés meghozta a gyümölcsét. Sikeresen zárult a szombati nap, mindenki minden tőle telhetőt megtett, hogy a legtöbbet kihozza magából. Büszkék vagyunk Rájuk!

Vasárnap pedig részt vettünk Kancho Matsui, az IKO Világszervezet vezetőjének szemináriumán, ahol sokat tanultunk a kétórás edzés alatt.

Folytatjuk a felkészülést, hogy az 1 hónap múlva Dorogon megrendezésre kerülő Mikulás-kupán is eredményesen szerepeljünk!

További hírek

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »

Sportágnépszerűsítő nap

A szombati napon ismét gyerekzsivajjal telt meg a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. A sportágnépszerűsítő nap keretében egy igazán izgalmas kézilabda program valósult meg, ahol a Dorogi AC mindkét korcsoportban három-

Tovább olvasom »

Kiemelkedő márciusi szereplés karatékáinktól

Mozgalmas és eredményes időszakon vannak túl a Dorogi Atlétikai Club karate szakosztályának versenyzői, akik 2026 márciusában két rangos, nemzetközi megmérettetésen is bizonyították felkészültségüket. Március 8-án Ausztriában léptek tatamira sportolóink, ahol

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.