36. Súlycsoportos Európa Bajnokság Wroclawban

Hétvégén rendezték meg a 36. Súlycsoportos Európa Bajnokságot Wroclawban. 24 ország 740 versenyzője mérte össze tudását, 10 éves kortól szeniorig. A Dorogi Atlétikai Clubot 4 versenyző és 2 edző képviselte.

Versenyzőink szombaton léptek tatamira. Mind a négyen nagyon jól teljesítettek. Feczkó Márton formagyakorlatban 10. helyen végzett. Bauer Botondnak ez volt az első EB-je, Boti nagyon jól küzdött de sajnos nem sikerült neki tovább jutni. Mátyás Gergő az első küzdelmét egy francia ellenféllel kezdte, ahol a küzdő idő lejárta előtt magabiztos győzelmet aratott. A második küzdelemben is jól indult, de az ellenfele erősebb volt és alul maradt, így nem tudott a legjobb négy közé jutni, top 6-ban végzett.

Bartus Lili a második és egyben az utolsó junior EB-jén indult. Az első küzdelmében ment előre, ő volt az erősebb, így egyöntetű bírói döntéssel őt hozták ki győztesnek. A második küzdelemben is ugyanezt a határozottságot mutatta, de sajnos egy állba verést követően megállt. A bírók ezt szabályos technikának nézték így az ellenfele győzött. Lili harmadik helyen végzett az Európa Bajnokságon.

Mikor lejött a küzdőtérről azt mondta: ” Anya a Shihan azt mondta tavaly az első EB-n tapasztalatot szerzek a második EB-n dobogós leszek. Megcsináltam!”

A Hokushei shibu összesen 5 érmet (egy arany, egy ezüst és három bronz) szerzett.

Gratulálunk az összes indulónak, helyezettnek!

Az őszi EB Budapesten lesz, ahol újra tatamira lépnek versenyzőink!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Küzdelem hazai pályán

Április 28- án hazai pályán fogadtuk a Pilisvörösvár és az Ács csapatát az Országos Gyermekbajnokság soron következő fordulójában. Pinczés Tímea edző értékelte a játéknapot: A vörösvári lányok ellen a kezdeti

Tovább olvasom »

Kempo utánpótlás verseny Szadán

Shorinji Toraken Ryu és Kurayfat Kempo Szövetség fővédnöksége alatt utánpótlás kempo kupát szervezett hétvégén a Fehér Tigris Szabadidő- és Sportegyesület Szada Kupa néven. A versenyen közel 140 fő mérettette meg

Tovább olvasom »

Tripla verseny

Április 27-28-án az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosra emlékeztek az abonyi U17-es szabadfogású és női országos bajnokságon. Közel kétszáz kadét korú birkózó próbált szerencsét április utolsó szombatján az abonyi

Tovább olvasom »

Dorogi darts liga

Véget ért a 9+1 fordulós Dorogi darts liga küzdelme a legjobb 8 összecsapásával. Jó fordulók és nagy meccsek után a következő végeredmény született: Mindenkinek gratulálunk, aki részt vett ezen a

Tovább olvasom »

Karate sikerek

A karatékáink számára a tavaszi versenyszezon következő állomása a 2024.04.20-án megrendezett II. Kyo Team Kupa volt. A versenyen 19 klub140 versenyzője mérte össze tudását. A Dorogi AC három versenyzővel indult.

Tovább olvasom »

Kempo övvizsgák

Március legvégén egyesületünk kempo szakosztályából többen is övvizsgát tettek. Sokaknak ez volt az első övvizsgája. A legkisebbek közül többen gyermek fokozatra vizsgáztak. Kerekes Marcell és Fehér Amélia első színes övüket

Tovább olvasom »