I. Nemzeti csapatbajnokság

Darts szakosztályunk tagjai részt vettek a Nemzeti Csapatbajnokság első fordulóján.

Felföldi Ádám szakosztályvezetőnk gondolatai a hétvégi versenyről: A versenyen 5 csapat, csapatonként 4-4 fő versengett egymással 9 nyert játékig (1 játék 2 nyert leg). Játékosaink remek kezdéssel (9:0) arányban győzedelmeskedtek a Viadukt DC II. ellen, ami meglepetésnek számított, hiszen csak 1 leget veszítettünk. Talán picit bealudtunk a következő összecsapásba, ahol a következő eredmény született: Érd-EL SE – Dorogi AC (9-3).

Jött egy fontos mérkőzés, ahol egészen 7-7-ig tartottuk
ellenfelünket, de a véghajrában alul maradtunk: BEAC Boomerangs – Dorogi AC (9-7). Rendkívül fiatal, ám annál inkább tehetséges játékosokkal felálló együttes ellen játszottuk utolsó meccsünket. 5-0-nál már-már elhittük, hogy megvan az újabb pont, de a dartsban nagy fordulatok is megtörténhetnek, a Smile versenyzői összeszedték magukat és kiegyenlítettek.
8-8-nál a szabály szerint a csapatvezetőknek ki kellett jelölni egy-egy játékost, hogy eldöntésék a játék végkimenetelét. Dániel Hummel vállalta ezt a nem túl stresszmentes feladatot, azonban
a Smile DC fiataljának Rózsa Marcellnek nem remegett meg a keze, magabiztosan nyert 2-1 arányban.
Dorogi AC – Smile DC VI. (8-9).

Köszönjük a BEAC Darts Club szervező munkáját. Csapatbajnoki mérkőzésen legközelebb március 26-án lépünk a táblák elé.

Hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Elhunyt Slavóczki Ferenc

Életének 81. évében elhunyt Slavóczki Ferenc, egyesületünk tenisz szakosztályának volt vezetője, a dorogi tenisz élet elindítója, megalapozója. Évtizedeken át – 1980-tól – irányította a szakosztályt, áldozatos munkájának köszönhetően épült meg a

Tovább olvasom »

U13-as országos bajnokság

Az ESMTK szakosztályának Kruj Iván sportcsarnoka adott otthont az U13 korosztály országos bajnokságának A megmérettetésen közel 300 birkózó érkezett a bajnoki cím reményében. A dorogi fiúk is pontszerző helyeken zártak

Tovább olvasom »

Hétvégi siker!

Lengyelországban az U20-as korosztályban nemzetközi versenyen a 125 kilogrammosok között Szilágyi Dániel 3.helyezést ért el! Gratulálunk Dani, hajrá Dorog!

Tovább olvasom »

Győzelmek a hétvégén

Március 8-án Esztergomban a Suzuki Arénában léptünk pályára. Az első mérkőzésünket a hazai Esztergomi Vitézek csapatával játszottuk. A lányok a mérkőzés első percétől az utolsó percéig óriási lendülettel, nyerni akarással

Tovább olvasom »

Sulikézi Fesztivál

Március első vasárnapján Tarjánban rendezték az I. korcsoportos (2018-, 2017-, 2016-ban született) kézilabda palánták Sulikézi Fesztiválját . A dorogi kislányok két órán keresztül végeztek labdás és labda nélküli ügyességfejlesztő gyakorlatokat,

Tovább olvasom »

Diákolimpiai sikerek

Március 1-jén Csongrádon rendezték meg az idei Knock Down Karate Diákolimpiát. A Dorogi AC 9 karatékája mérettette meg magát a környékbeli iskolákat képviselve. Nagy küzdelmek után sikeresen tértek haza. Izgalmas

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.