Farsang Kupa

Először került megrendezésre Dorogon a Farsangi teke kupa. A verseny kihirdetése után gyorsan beteltek a helyek, egy-két helyi csapatot meg is kellett kérni, hogy már szerdán este, a nulladik napon gurítsanak. Az ország számos pontjáról érkeztek nevezések, Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Pécsről és Pápáról is.

Összesen 152 felnőtt és 16 gyerek vett rész a versenyen. Korosztály tekintetében elég széles volt a skála, hiszen a legidősebb játékos 1945-ben, a legfiatalabb pedig 2016-ban született. Farsangi kupa révén azok a csapatok, akik jelmezbe öltöztek, és úgy gurították le a 120-as versenyszámot külön jutalomban részesültek. A legjobb jelmezes csapat, még egy különdíjjal is gazdagodott. A nevezettek között többségben amatőr tekések voltak, akik a városi bajnokságban is részt vesznek, de két csapattal képviseltették magukat a Nyergesújfalu VSE igazolt játékosai, illetve erre a kupára benevezett két felnőtt női válogatott játékos is, Peténé B. Krisztina és Csongrádi Gyöngyi személyében.

Összeségében a kupa végig nagyon jó hangulatban zajlott, köszönjük a résztvevő játékosoknak, hogy jókedvükkel hozzá járultak e-remek farsangi kupa hangulatához, köszönet Dorog város Önkormányzatának, hogy biztosította a lehetőséget a kupa megrendezésére a Művelődési Ház lelkes dolgozóinak segítségét, további támogatóinknak: Nyíló-Bukó Kft, Balyfa Hungary Kft.-nek. Remélhetőleg a közeljövőben a dorogi tekesport népszerűbb lesz, és egyre több csapat látogat el városunk teke pályájára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

„A szerencsés péntek 13”

Karácsonyon innen, mikuláson túl, a szerencsés péntek 13- án ismét a  kis kézisektől volt hangos az Eötvös iskola tornaterme. A Dorogi AC 2014-2015-ös születésű kézilabdás lányai az idei évben kezdték

Tovább olvasom »

Birkózó évzáró

A Dorogi Atlétikai Club birkózó szakosztálya hétvégén megtartotta évzáró ünnepségét, melynek keretében díjazták az idei évben kiemelkedő eredményeket elért birkózókat. Elismerő oklevelet vehetett át Varga Gábor szakosztályvezetőtől Puksa Ferenc, aki

Tovább olvasom »

Utolsó forduló

Kézilabdázóink számára az idei szezon utolsó U12-es fordulóját Esztergomban rendezték. Horánszky Gergely értékelte a játéknapot: Érd I. elleni mérkőzés: A mérkőzés első félidejében nehezen találtuk védekezésben az ellenszert, támadásban pedig

Tovább olvasom »

Karatés sikerek

Karatékáink számára az év utolsó versenye december 7-én hazai pályán, Dorogon zajlott. A hagyományos Mikulás-kupán 5 ország (Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovákia, Magyarország) 197 versenyzője mérte össze tudását kata és kumite

Tovább olvasom »

Idei utolsó verseny

A hétvégén lezajlott az idei év utolsó amatőr pontgyűjtős versenye a dartsosok számára. 22 fővel vágtak neki a napnak, sok új játékossal. A verseny jó hangulatban, és szoros kemény meccsekkel

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.