Farsang Kupa

Először került megrendezésre Dorogon a Farsangi teke kupa. A verseny kihirdetése után gyorsan beteltek a helyek, egy-két helyi csapatot meg is kellett kérni, hogy már szerdán este, a nulladik napon gurítsanak. Az ország számos pontjáról érkeztek nevezések, Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Pécsről és Pápáról is.

Összesen 152 felnőtt és 16 gyerek vett rész a versenyen. Korosztály tekintetében elég széles volt a skála, hiszen a legidősebb játékos 1945-ben, a legfiatalabb pedig 2016-ban született. Farsangi kupa révén azok a csapatok, akik jelmezbe öltöztek, és úgy gurították le a 120-as versenyszámot külön jutalomban részesültek. A legjobb jelmezes csapat, még egy különdíjjal is gazdagodott. A nevezettek között többségben amatőr tekések voltak, akik a városi bajnokságban is részt vesznek, de két csapattal képviseltették magukat a Nyergesújfalu VSE igazolt játékosai, illetve erre a kupára benevezett két felnőtt női válogatott játékos is, Peténé B. Krisztina és Csongrádi Gyöngyi személyében.

Összeségében a kupa végig nagyon jó hangulatban zajlott, köszönjük a résztvevő játékosoknak, hogy jókedvükkel hozzá járultak e-remek farsangi kupa hangulatához, köszönet Dorog város Önkormányzatának, hogy biztosította a lehetőséget a kupa megrendezésére a Művelődési Ház lelkes dolgozóinak segítségét, további támogatóinknak: Nyíló-Bukó Kft, Balyfa Hungary Kft.-nek. Remélhetőleg a közeljövőben a dorogi tekesport népszerűbb lesz, és egyre több csapat látogat el városunk teke pályájára.

További hírek

Jótékonysági BJJ szeminárium Dorogon

Kempo szakosztályunk január 11-én (vasárnap) jótékonysági Brazilian Jiu-Jitsu (BJJ) szemináriumot szervez a Dorogi Sportcsarnokban, 11:00 és 13:00 óra között. A szemináriumot Fazekas András vezeti, aki a Dorogi Atlétikai Club edzői

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.