Kisiskolás bajnokság

Május 29-én, gyereknapon Csömörön jártunk az U10-es kézilabda bajnokság utolsó fordulóján. Az első mérkőzésen az ellenfelünk a Kistext kézilabda csapata volt, a második mérkőzésen pedig Veresegyháza. A dorogi lányok mindkét mérkőzésen jól játszottak. Védekezésben segítették egymást,
labdát szereztek, sáncoltak. Támadásban bátran és jól cseleztek, a kapura lövéseknél összpontosítottak. Bár ebben a korosztályban nincs eredményszámítás, azért mi tudjuk, hogy gyereknapon mindkétszer győztesen hagytuk el a csömöri kézilabda pályát.


A csapat tagjai: Gál Diána és Hollós Hanna kapusok, Haász Hanna, Kákonyi Zsófia, Dobi Nóra, Asztalos Jázmin, Kele-Fodor Cinka, Farkas Borka, Simon Viktória, Bátori Lia, Tóth Fruzsina.

Gratulálunk!

További hírek

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »

Sportágnépszerűsítő nap

A szombati napon ismét gyerekzsivajjal telt meg a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. A sportágnépszerűsítő nap keretében egy igazán izgalmas kézilabda program valósult meg, ahol a Dorogi AC mindkét korcsoportban három-

Tovább olvasom »

Kiemelkedő márciusi szereplés karatékáinktól

Mozgalmas és eredményes időszakon vannak túl a Dorogi Atlétikai Club karate szakosztályának versenyzői, akik 2026 márciusában két rangos, nemzetközi megmérettetésen is bizonyították felkészültségüket. Március 8-án Ausztriában léptek tatamira sportolóink, ahol

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.