Kicsik és a nagyok is kézilabdáztak a hétvégén

Március 29-én Tatabányán rendezték meg az első Sportágnépszerűsítő Napot, melyen a legkisebbek-a 2016-ban és korábban születettek- szivacskézilabdáztak. A versenyen a szakosztályunkat 5 csapattal képviseltük. Minden csapat két mérkőzést játszott. Az esemény nagyszerű lehetőség arra, hogy a legkisebbek is játszanak más csapatok ellen, megszokják a verseny körülményeket, alkalmazkodjanak az idegen pályához továbbá rögzüljenek a szivacskézilabda játék szabályai. Nagyszerű hangulat volt a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban, ahol egyszerre három pályán zajlottak a mérkőzések. A nézőtér a szülők szurkolásától volt hangos, a pályán pedig a gyerekek örültek egy-egy szép gól vagy jó védekezés után. Gratulálunk minden kis csapatnak a pályán nyújtott teljesítményéhez!

Március 30-án Dorogon folytatódott az U14-es bajnokság. Az első mérkőzést a Solymár csapata ellen játszottunk. Kissé felemás volt a játékunk. Védekezésben maximális odafigyeléssel kiváló teljesítmény nyújtottunk. Támadójátékunk is szépen felépített volt, de a befejezéseknél hiányzott a koncentráció, rengeteg ziccert kihagytunk. Védekezésünknek köszönhetően a sikerült megnyerni, 14:9 arányban.

A második mérkőzésen az esztergomi Oroszlánok csapata ellen léptünk pályára. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést mind védekezésben, mind támadásban, talán 5:0-s állásnál kaptuk az első gólunkat. Aztán jött egy kis hullámvölgy, apró hibák csúsztak a játékunkat, amit ellenfelünk kihasznált és felzárkózott. Ezután a két csapat fej-fej mellett haladt, a játék kiegyenlített lett. A végén az esztergomi lányoknak sikerült egy gólos előnnyel mérkőzést nyerni! Nagyszerű mérkőzés, kiválóan szolgálta a csapatok fejlődését!

Eredmények:

  • Dorogi AC – Solymár SC 14:9
  • Dorogi AC – Esztergomi Oroszlánok 13:14

A csapat tagjai: Bakonyi Bíborka kapus, Haász Hanna, Kákonyi Zsófia, Farkas Borka, Takács Adél, Pócsik Mira, Simon Viktória, Dobi Nóra, Tóth Fruzsina, Bátori Lia

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Sulikézi Fesztivál

Gyerekzsivajjal telt meg vasárnap az esztergomi SUZUKI Aréna az I. korcsoportos kézilabda Sulikézi Fesztivál 2. játéknapján. Szakosztályunk közel 70 sportolóval vett részt az eseményen. Az első játékrészben fogójáték, labdás ügyességi

Tovább olvasom »

U17-es kötöttfogású válogatóverseny

A hétvégén Cegléden, az Ungvári Miklós Judo Központban megtartott U17-es kötöttfogású válogatóversenyen remekeltek birkózóink! A dorogi csapat 5 fővel vágott neki a megmérettetésnek, ahol a következő eredmények születtek: A csapatverseny

Tovább olvasom »

Mozgalmas negyedév!

Kempo szakosztályunk mozgalmas negyedéven van túl! Januárban a szakosztály képviselte magát a Magyarországi Kempo Szervezetek Sportági Szövetségének közgyűlésén. Februárban Judo szeminárium vettek részt Budapesten, a TOTO Sportban, amit Barta Zoltán

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa

Április 5-én hagyományainkhoz híven tartottuk meg a Fekete Gyémánt Kupát, amelyen ezúttal az U20-as kötöttfogású versenyzők mérkőztek meg egymással. A megnyitón a Crazy Dance TSE színvonalas nyitótánca igazi lendületet adott

Tovább olvasom »

Kicsik és a nagyok is kézilabdáztak a hétvégén

Március 29-én Tatabányán rendezték meg az első Sportágnépszerűsítő Napot, melyen a legkisebbek-a 2016-ban és korábban születettek- szivacskézilabdáztak. A versenyen a szakosztályunkat 5 csapattal képviseltük. Minden csapat két mérkőzést játszott. Az

Tovább olvasom »

U10,U11 országos bajnokság

Ez a hétvége sem telt eseménytelenül a dorogi birkózóknak! Dabason rendezték az U10,U11 korosztály országos bajnokságát, ahol több mint 300 induló közül mind a hat dorogi versenyző pontszerző helyen végzett

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.