Győzelmek a hétvégén

Március 8-án Esztergomban a Suzuki Arénában léptünk pályára. Az első mérkőzésünket a hazai Esztergomi Vitézek csapatával játszottuk. A lányok a mérkőzés első percétől az utolsó percéig óriási lendülettel, nyerni akarással játszottak. Támadásban a szép egyéni megoldások mellett, tudatos csapatmunkával szereztük a gólokat. Védekezésünk nagyon jól működött, megállító faultokkal nehezítettük meg ellenfelünk támadásait. Szurkolóink izgalmas, tempós mérkőzést, nagyszerű játékot láttak.

Esztergomi Vitézek – Dorogi AC 10:17 (6:9)

A második mérkőzésünket enerváltan, dekoncentráltan kezdtük. Támadásainkat nem tudtuk eredményesen befejezni, védekezésben is hiányzott a gyors lábmunka, az ellenféllel való ütközés. Ez sajnos az eredményen is látszódott, a félidőben csak két gólos előnyt sikerült kialakítanunk. A szünetben igyekeztem a lányokat felrázni, így a második játékrészben már a megszokott lendületes játékunkat láttam. Az eredményes védekezést követően sok gólt szereztünk gyors indításból.

Dorogi AC – Kőkúti Sasok DSE  21: 10 (7:5)

A két győzelem után a napot sétával és sütizéssel zártuk. A szülőknek külön köszönet a szurkolásért és hogy aktívan részt vesznek a csapatunk életében, ott vannak velünk hazai pályán és idegenben is!

Gratulálok a lányoknak!

A csapat tagjai: Bakonyi Bíborka (kapus) Haász Hanna, Kákonyi Zsófia, Farkas Borka, Vágvölgyi Dóra, Takács Adél, Pócsik Mira, Simon Viktória, Tóth Fruzsina, Dobi Nóra.

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Gratulálunk! Hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

U17 válogató verseny

Vasárnap szintén Pesterzsébeten, az ESMTK otthonában rendezték az U17 korosztály válogató versenyét. A megmérettetésen 5 dorogi birkózó indult. Szilágyi Dominik és Torda Regő 1. helyen zárták a versenyt. Major Gyula Barnabás pedig az 5 . helyen

Tovább olvasom »

Elhunyt Slavóczki Ferenc

Életének 81. évében elhunyt Slavóczki Ferenc, egyesületünk tenisz szakosztályának volt vezetője, a dorogi tenisz élet elindítója, megalapozója. Évtizedeken át – 1980-tól – irányította a szakosztályt, áldozatos munkájának köszönhetően épült meg a

Tovább olvasom »

U13-as országos bajnokság

Az ESMTK szakosztályának Kruj Iván sportcsarnoka adott otthont az U13 korosztály országos bajnokságának A megmérettetésen közel 300 birkózó érkezett a bajnoki cím reményében. A dorogi fiúk is pontszerző helyeken zártak

Tovább olvasom »

Hétvégi siker!

Lengyelországban az U20-as korosztályban nemzetközi versenyen a 125 kilogrammosok között Szilágyi Dániel 3.helyezést ért el! Gratulálunk Dani, hajrá Dorog!

Tovább olvasom »

Győzelmek a hétvégén

Március 8-án Esztergomban a Suzuki Arénában léptünk pályára. Az első mérkőzésünket a hazai Esztergomi Vitézek csapatával játszottuk. A lányok a mérkőzés első percétől az utolsó percéig óriási lendülettel, nyerni akarással

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.