Karatés nyár!

A tanév végével sem pihentek karatékáink.

A Kyo Team Branch velencei nyári edzőtáborában Sensei Illés Tibor meghívta Shihan Katsuhito Gorai-t, az IKO Nemzetközi Részlegének igazgatóját, a világszervezetünk egyik vezető instruktorát. A júliusi forró szombati napon 10 karatéka mélyítette el tudását itt és gyakorolt a nyári vizsgára. Elhivatott karatékáink autentikus betekintést kaptak a bázis technikák miértjébe és átélhették, ahogy Shihan Gorai megtölti karatéval a Csuka Csarnokot.

Sensei Halász Vivien szervezésében idén 2 turnusban zajlott az IKO Hokusei Shibu (Halász Branch) nyári edzőtábora Balatonon, ahol mindkét turnusban szép számmal képviseltük a dorogi dojot. Az első turnusban 16 fő, a másodikban 13 fő vett részt.

Az első turnusba a kisebbeket várták, akik a kemény edzések mellett strandoltak, vízibicikliztek, a vizsga utáni csütörtök este pedig just dance partival zárták a heti munkát, pénteken pedig átvették a sikeres vizsgáért járó okleveleket, és egy csapatversennyel búcsúztak.

A második turnusra elfogadta a meghívást Shihan Wakiuchi Tsutomo Messinaban élő mester, aki Sosaj Masutatsu Oyama bentlakásos tanítványa (uchi deshi) volt. Intenzív, a kihon (bázis technikák) elmélyítését, értelmezésük feltárását célzó edzésekben egyik turnus sem volt híján. A táborokat hagyományosan egy szellemet és fizikumot próbára tevő övvizsga zárta, amelyeken a dorogi karatékák mind kiválóan teljesítettek. A magasöves vizsgák első lépcsőfoka a töréstechnika volt, ahol cseréptörésre került sor.

Eredmények:

  • Kovács János 2. dan (fekete öv)
  • Tamási Kristóf 2. dan (fekete öv)
  • Mátyás Gergő 1. kyu (barna öv)
  • Bauer Botond 2. kyu (barna öv)

Magasöveseink mellett a kisebbek is sikeresen teljesítették a vizsgát, gratulálunk mindannyiuknak az egész éves kitartó munkájukért, és az elért eredményekért!

Kis pihenő után augusztus második felében elkezdjük a felkészülést az októberi katowicei Európa bajnokságra és a jövő nyári fekete öves vizsgákra is, továbbá szeptember 2-től a megszokott rendben

További hírek

U15 Országos Bajnokság – Abony 

Zalaegerszeg után ezúttal Abony adott otthont az U15-ös korosztály szabadfogású országos bajnokságának, ahol fiataljaink ismét szőnyegre léptek a bajnoki címekért! A dorogi eredmények ezúttal is hasonlóan alakultak, mint a kötöttfogású

Tovább olvasom »

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »

Sportágnépszerűsítő nap

A szombati napon ismét gyerekzsivajjal telt meg a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. A sportágnépszerűsítő nap keretében egy igazán izgalmas kézilabda program valósult meg, ahol a Dorogi AC mindkét korcsoportban három-

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.