Értékes tapasztalatokkal gazdagodtak a dorogi karatékák a bukaresti Eb-n

A 22. IKO Kyokushinkai Súlycsoport Nélküli Európa-bajnokságnak 2025. december 6–7. között Bukarest adott otthont. A rangos eseményen 21 ország közel 900 versenyzője vett részt, ahol szombaton a juniorok, vasárnap pedig a szenior és felnőtt küzdelmek zajlottak. Bár az éremeső ezúttal elmaradt, a dorogi karatékák rengeteg értékes tapasztalattal tértek haza.

Eredmények és tanulságok A juniorok mezőnyében Molnár Zara a 16 között indult. Első küzdelmét egy látványos fejrúgással nyerte, amivel a legjobb 8 közé jutott. Ott egy erős ellenféllel találkozott, és bár viszonozta a fejrúgást, a bírók nem ítélték határozottnak a találatot, így a negyeddöntőben esett ki. Zara szépen küzdött és helytállt a nemzetközi porondon.

Horváth Réka koncentráltan lépett tatamira egy nála tizenöt kilóval nehezebb ellenféllel. A kiegyenlített küzdelmet végül egy vasari döntötte el az ellenfél javára. Réka mégis győztesként lépett le, hiszen legyőzte a félelmeit és bizonyította felkészültségét.

Horváth Sáránál most a kellő magabiztosság hiányzott, amit ellenfele ki tudott használni, így ő is a legjobb nyolc között búcsúzott. A levont tanulságok alapján a lányok a jövő évben folytatják a fizikai és mentális felkészülést.

Példamutató visszatérés és történelmi siker

Vasárnap a shibu felnőtt versenyzőié volt a főszerep. Sensei Körmendy Brigitta hosszú kihagyás után, kemény felkészülést követően lépett újra tatamira. Végül a 8. helyen zárta a versenyt, bizonyítva tanítványainak, hogy kitartással és eltökéltséggel bármikor vissza lehet térni. Halász Jázmin, a shibu kiemelkedő tehetsége ismét Súlycsoport Nélküli Európa-bajnok lett. Ezzel ő az első magyar versenyző, akinek sikerült „dupláznia” (címet védenie) ezen a rangos eseményen.

Hatalmas gratuláció mindenkinek! Irány a jövő évi felkészülés, a tanulságokat levontuk, megyünk tovább! Osu!

További hírek

U15 Országos Bajnokság – Zalaegerszeg

Több mint 200 fiatal tehetség lépett szőnyegre az év második utánpótlás országos bajnokságán, amelynek a zalaegerszegi Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok adott otthont. A rangos megmérettetésen 165 fiú és 57 serdülőkorú

Tovább olvasom »

Fekete Gyémánt Kupa Dorogon!

Színvonalas nemzetközi mezőny gyűlt össze Dorogon az U20-as kötöttfogású birkózók számára rendezett XV.Fekete Gyémánt Kupán! Bár a verseny idén nem volt válogató, a hangulatra és a színvonalra így sem lehetett

Tovább olvasom »

Sportágnépszerűsítő nap

A szombati napon ismét gyerekzsivajjal telt meg a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok. A sportágnépszerűsítő nap keretében egy igazán izgalmas kézilabda program valósult meg, ahol a Dorogi AC mindkét korcsoportban három-

Tovább olvasom »

Kiemelkedő márciusi szereplés karatékáinktól

Mozgalmas és eredményes időszakon vannak túl a Dorogi Atlétikai Club karate szakosztályának versenyzői, akik 2026 márciusában két rangos, nemzetközi megmérettetésen is bizonyították felkészültségüket. Március 8-án Ausztriában léptek tatamira sportolóink, ahol

Tovább olvasom »
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.