Egyéni Nemzeti Bajnokság

Szombaton lezajlott a 2023-as év Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság első fordulója. Darts szakosztályzunk játékosainak nem sikerült a 128 közé jutás, de így is értékes versenytapasztalatokat szereztek.

  • Dubiczki Péter az első Dorogi Open versenyünk 2. helyezett versenyzőjével vívott párharcot. Gál Norbert bebizonyította, hogy nem véletlenül lett 2. azon a versenyen, most 6:1 aranyában győzedelmeskedett.
  • Balázs Alex, Németh Szabolcs ellen került tábla elé, ahol Szabolcs elhúzott 5-0 arányban, de a kisebb csuklósérülésekkel bajlódó játékosunk 5-4-re fel tudta még hozni a mérkőzést, azonban a véghajrá nem sikerült számára, 6-4-re kikapott.
  • Hummel Dánielnek sajnos nem sikerült revansot venni Torda Tibor ellen, 6-1-re veszítette el a küzdelmet.
  • Kecskés Tamás sem volt egyszerű helyzetben, hiszen a nemrégiben Q-schoolon résztvevő Strbik Péteren keresztül vezetett volna az út a legjobb 128-ba, de Péter magabiztos 6-0 győzelmet aratott.
  • Felföldi Ádámban bizakodtunk, reméltük legalább 1 játékosunk tovább tud lépni a versenyben, azonban ki-ki meccsen 6-4-re kikapott Darók Bélától.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk játékosainknak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bábolnai emlékverseny

Véget ért a XIV. Nyerges Béla Emlékverseny Bábolnán. A 9 napon át tartó küzdelemben a következő végeredmény született a 120 gurításos versenyszámban: Gratulálunk az elért eredményhez!

Tovább olvasom »

Hazai forduló

Vasárnap Dorogon rendezték az U10 -es gyermekbajnokság fordulóját. Fenyvesi-Varga Elvira edző gondolatai: Az első mérkőzésünket az Esztergomi Oroszlánok Kézilabda Sport Club ellen játszottuk. Amolyan tipikus első mérkőzésnek megfelelő volt a

Tovább olvasom »

Kézilabda fordulók

Hétvégén U14-es és felnőtt csapatunk is pályára lépett. Vasárnap délelőtt, az idei első havazásban utaztak az u14-es kézis lányok Ácsra, az OGYB következő fordulójára.  Az első mérkőzés egy edzésnek beillő

Tovább olvasom »

Kempo Világbajnokság

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztálya képviselte magát az 5. UWSKF (United World Sport Kempo Federation) világbajnokságán és France Open versenyén Franciaországban, a Lille közelében fekvő Bethune városában. . A

Tovább olvasom »

Utánpótlás sikerek

November 11-én második bajnoki fordulón vett részt az U12-es csapat Tatabányán. Bartl Eszter edző: Első mérkőzésünket Esztergomi Vitézek RAFC csapatával játszottunk. Jól kezdték a mérkőzést a lányok és az egész

Tovább olvasom »

Mátyás Gergő a Hónap Sportolója októberben!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »