90. születésnapján köszöntötték Péter Vilmost

Különleges meglepetéssel készült a Dorogi Atlétikai Club Teke Szakosztálya. Március 9-én 90. születésnapján köszöntötték Péter Vilmost, aki csaknem fél évszázada a dorogi tekesport meghatározó alakja.

Sok évtizeddel ezelőtt majdnem minden bánya- és külső üzemnek volt tekecsapata. A XVII-es aknán dolgozó Péter Vilmos is egy ilyen amatőr tekecsapat póttagjaként kezdte. Bár véletlenül csöppent bele – egyszer a csapatlétszám nem jött össze –, olyan szerelem kezdete lett ez, ami első látásra születik. Akkor és ott a teke végleg rabul ejtette, állandó és lelkes résztvevőjévé vált.

Később a Dorogi Bányaüzem tekecsapatához került, amelynek vezetője is lett. 1981-ben pedig Bíró László, a Dorogi Bányász NB III-as tekecsapatának vezetője invitálta maguk közé. Mivel ismerte a csapat tagjait, s egy szépen felújított tekepálya várta, igent mondott. Ezután mintegy 400 bajnoki mérkőzésen dobott Dorog színeiben, így részesévé válva sok sportsikernek és -sikertelenségnek egyaránt. 84 éves korában a teke megszállott szerelmese még mindig szerepelt a városi bajnokságban, elmondása szerint ugyanazzal az izgalommal készülve a meccsekre, mint az NB III-as korszakban. Egy korábbi riport során azt kívántuk neki, hogy még sokáig guríthassa a tekegolyót. Most 90 éves. Csütörtökönként jár a 2021. bányásznapján átadott új, négysávos tekepályára. Ha van ott valaki, szívesen ad tanácsot, instrukciót, miközben maga is megteszi százezredszer azt a jól megszokott és megszeretett mozdulatsort Péter Vilmos, a dorogi tekesport veteránja. Boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk neki!

Forrás: dorog.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Tavaszi forduló

U12-es csapatunk a tavaszi fordulóját Tatán kezdte meg, méghozzá két olyan csapat ellen, akikkel még nem játszottak. Bartl Eszter edző gondolatai: Ács csapatával mérkőztünk meg először. Kicsit álmosan kezdtük meg

Tovább olvasom »

Varga Boróka Anna a Hónap Sportolója januárban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. A tavalyi évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Dorogi sakk sikerek

Dorog az utánpótlás sakk megyei fővárosa, 2 csapat és 10 egyéni induló országos döntős!   Hétvégén rendezték Naszályon a Komárom-Esztergom Vármegyei sakk Diákolimpiát. A dorogi serdülő és ifjúsági versenyzők a megyei

Tovább olvasom »

V4 International Black Diamond Wrestling Cup

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. Célunk a birkózó

Tovább olvasom »

Mátyás Gergő az Év Sportolója!

A tavalyi év 12 Hónap Sportolója közül a Sportolói Díjátadó Gálán adták át a Dorogi AC Év Sportolója díjat, melyet egy neves személyekből álló bizottság választott ki. A Dorogi Atlétikai

Tovább olvasom »

Területi szabadfogású OB

Dunaújváros adott otthont a Nyugat – magyarországi területi versenynek, ahol népes mezőny gyűlt össze az Arany János Általános Iskola tornatermében. A dorogi csapat több mint 10 fővel képviselte magát. Eredmények:

Tovább olvasom »