Új szakosztályvezető, új tervek!

Márciustól új szakosztályvezetővel folytatódik a munka kick-box szakosztályunknál, Puksa Ferenccel beszélgettünk a tervekről.

1. Hogy jött a lehetőség, miért vetted át a kick-box szakosztály vezetését?

Személyes kötődés (Luca lányom versenyszerűen kick-boxol, jómagam is indultam veterán országos bajnokságon) valamint a küzdősportok iránti szeretetem befolyásolta a döntésemet, hogy átvegyem a szakosztály irányítását.

2. Hogy fog felállni a munkaszervezet a kick-box szakosztálynál?

Bogár Mihály edzőként tovább dolgozik a szakosztályban. Feladata a haladók, valamint a versenyzők munkájának az irányítása, versenyre felkészítése. Szeretnénk találni még egy edzőt a gyermekcsoport edzéseinek a vezetésére. Jómagam az önkormányzattól érkező források megfelelő felhasználásáért, támogatók kereséséért, valamint a szakosztály és tagjainak érdekvédelméért leszek felelős. Mihállyal közös célunk a szakosztályban folyó szakmai munka fejlesztése, taglétszám növelése, eredményes versenyzők nevelése, valamint a lehető legnagyobb számú „hobbista” bevonása a rendszeres edzésmunkába, a szakosztály közösségi életébe.

 3. Kinek ajánlod és milyen korosztállyal foglalkoztok?

Őszintén ajánlom a kick-box sportágat azoknak a lányoknak, fiúknak, hölgyeknek és uraknak, akiknek fontos az egészségük, szeretnék ismerni a lehetőségeiket, korlátaikat egy erőszakosan fellépő személlyel szemben, valamint azoknak, akik a kick-box sportágban versenyezni szeretnének.

Sok sikert kívánunk!

Egy válasz

  1. Szia Feri! HAJRÁ DOROG!!

    Síkeres munkát kívánok neked, és csapatódnak!

    Üdv: István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bajnoki rajt

Az augusztus eleji egyéni edzések után, a hónap közepétől együtt készült az U14-es csapat a 2023/ 2024-es bajnoki rajtra.  Pinczés Tímea edző gondolatai a mérkőzésekről: Az első meccset a Pilisvörösvár

Tovább olvasom »

Karcz Jenő a Hónap Sportolója augusztusban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Nemzetközi edzőtábor

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos tapasztalatokat is szereztek. Vezető

Tovább olvasom »

Új sportmenedzser a Dorogi AC élén

Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. A Dorogi Medence Regionális Hírportál őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdezte. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser,

Tovább olvasom »

Elkezdődött a versenyszezon!

Három hónapos nyári szünetet követően végre folytatódott a 2023. évi versenyszezon, ráadásul rögtön egy fontos országos bajnoksággal. A május 28-ai, pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot három országos birkózóverseny nélküli hónap követett.

Tovább olvasom »

Szezonnyitó buli

Szeptember 2-án péntek este a Dorogi Sportcsarnokban rendezte kézilabda szakosztályunk az U9-U12-es korú kézilabdások szezonnyitó ottalvós buliját. A programon közel 70 kisgyerek, a csapatok edzői és a felnőtt csapat tagjai

Tovább olvasom »