Grappling Európa-bajnokság

A Dorogi Atlétikai Club kick-box szakosztályának sportolója, Hódi Erik, 5. helyen végzett a hazai rendezésű Grappling Európa-bajnokságon. A versenyen szerezett tapasztalatairól, célokról beszélgettünk, olvassátok el vele készült interjúnkat.

Milyen volt hazai világversenyen versenyezni?

Fantasztikus. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy Magyarországon világversenyen vehettem részt és voltak családtagok, barátok, edzőtársak, akik kaptak a lehetőségen és eljöttek szurkolni, ami nagy erőt adott számomra.

Hogy értékeled ezt az értékes 5.helyezést?

A 92 kg-os súlycsoport legfiatalabb versenyzőjeként örülhetek, hogy idáig sikerült eljutnom. Mégis csalódott vagyok, mivel a bronzmérkőzésen az utolsó 5 mp-ben veszítettem el az érmet, mikor passzívitásért megintettek és az ellenfelem kapott 1 pontot így 3-3-as állással maradtam alul.

Kikkel küzdőttél a verseny során?

Első körben a 30 éves lengyel Piotr Frechowicz ellen kezdtem, aki jiu jitsuban jártas és nem először küzdött világversenyen. Meg is gyűlt vele a bajom, ahogy lekerültünk végig lenti helyzetekből ment a meccs, de sikerült 2-1-re megnyernem a mérkőzést. Az elődöntőben az olasz, szintén 30 esztendős, grappling sportágat űző Manuel Pilatoval kellett szembenéznem, aki ellen sajnos alulmaradtam egy bokafeszítés által, ami miatt sérüléssel kellett folytatnom a versenyt. A bronzmérkőzést a 40 éves spanyol Garcia Perez ellen kellett megvívnom, akinek hozzám hasonlóan a kötöttfogású birkózó stílus állt a legközelebb. Nagyon kiélezett harcot mentünk, de úgy éreztem meglesz ha végig koncentrálok, ám sajnos az utolsó 5mp-ben hozott bírói ítélet eldöntötte a meccset és muszáj voltam az 5. hellyel megelégedni.

Hogyan tovább, mik a jövőbeni céljaid?

Idén ősszel a felnőtt világbajnokságon éremmel szeretnék hazatérni, illetve még kérdőjeles, de ha meglesz tartva az U23-as világbajnokság akkor ott nyerni szeretnék.

További sok sikert Erik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Új együttműködés!

Minden Dorogi Atlétikai Club tagsági kártyával rendelkező egyesületi tagnak, a kártya felmutatása után a Gibbon Boulder falmászó teremben a belépőjegy árából 20% partneri kedvezményt lehet igénybe venni. (Árak a https://gibbonsport.hu/oldalon elérhetőek)

Tovább olvasom »

Emlékverseny és nyílt kempo világkupa

Hétvégén rendezték meg Szigetszentmiklóson a nagymúltú emlékversenyt és nyílt kempo világkupát, mely sokáig Juhász Ferenc mesternek állított emléket. A verseny szervezői a magyarországi Kempo Szervezetek Sportági Szövetsége, a Hun Kempo

Tovább olvasom »

Comp-L tekekupa

A vasárnapi eredményhirdetéssel véget ért a 10. Comp-L Tandem Teke Kupa. A jól karbantartott, igényes kialakítású, kiváló minőségű pályára szívesen jönnek messziről is dobók a különböző kupákra, most sem volt

Tovább olvasom »

U20-as országos bajnokság

Szombaton a szabadfogásban és női birkózásban, míg vasárnap kötöttfogásban mérkőzött meg az országos bajnoki címekért a junior korosztály. A két napos U20-as országos bajnokságnak a tatabányai Földi Imre Sportcsarnok adott

Tovább olvasom »