Utánpótlás eredmények

Az u12-es kézis lányok Ácsra utaztak április 2-án, a soron következő bajnoki fordulóra.


Dorogi AC- Ács  26:8 (10:6)

Döcögősen indult a meccs a hazaiak ellen, de a 2. félidőben a gyorsaság, magabiztosság jellemezte a játékunkat, így megérdemelt győzelmet arattunk. A szép labdaszerzések után önzetlen lerohanásokból születtek a könnyű gólok. A nyitott védekezés (3:2:1) ellen az üres befutásokból lőttünk eredményesen.


Dorogi AC – Győri ETO KC I.  7:19 (3:11)

Nagyon színvonalas mérkőzést játszottunk a győriek I. csapata ellen. Kemény védekezés jellemezte mindkét csapat játékát. A harcias, küzdős mérkőzésen a támadásokban nagyon bátortalanok voltunk. Nem tudtunk hatékony támadásokat vezetni, de küzdöttünk, akartunk. Talán az ellenfél nevétől is megijedtünk.


Pinczés Tímea (edző): Nagyon boldog vagyok, hogy végre nem maradnak el a tavaszi fordulók. Az elmúlt 2 év sajnos nem erről szólt. Úgy gondolom, hogy a folyamatos edzés mellett, a folyamatos játéklehetőség a legfontosabb a gyerekeknek, mert ott tudunk téthelyzetben gyakorolni, megmérettetni. Úgy látom, hogy a védekezésben fejlődtünk nagyon sokat. Ehhez a kötelező nyitott védekezéshez gyors, folyamatos lábmunkára, illetve a középső védők összehangolt munkájára van szükség. A támadásokban is próbálkozunk a keresztmozgásokkal, az üres helycserékkel, a szélső befutásokkal, de még ezek eléggé pontatlanok. A lövőerő fejlesztésére nagyobb hangsúlyt fogok fektetni. Lelkesen, szorgalmasan dolgozunk tovább. A szülői háttér is biztosított az eredményes együttműködéshez. Itt is köszönöm Nekik, hogy mindig jönnek velünk a meccsekre és lelkesen bíztatják a lányokat. Továbbra is: Hajrá Dorog!


A csapat tagjai: Ardelean Henrietta, Bakonyi Bíborka, Csabai Dorka, JANETKA Borka, Madar Vanda, NÉMETH Gréta, Olasz Dóra, Pálfi – Lánchidi Jázmin, Rajos Zsófia, SZAX Csenge, Veres Szonja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Győzelem hazai pályán

Február 18-án folytatódott a felnőtt megyei bajnokság, hazai pályán fogadtuk a Környe csapatát. Györgyné Körmöczi Renáta edző: Már az első félidőben jelentős előnyt tudtunk szerezni. Indításokból gyors gólokat lőttünk, védekezésben

Tovább olvasom »

Tavaszi forduló

U12-es csapatunk a tavaszi fordulóját Tatán kezdte meg, méghozzá két olyan csapat ellen, akikkel még nem játszottak. Bartl Eszter edző gondolatai: Ács csapatával mérkőztünk meg először. Kicsit álmosan kezdtük meg

Tovább olvasom »

Varga Boróka Anna a Hónap Sportolója januárban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. A tavalyi évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Dorogi sakk sikerek

Dorog az utánpótlás sakk megyei fővárosa, 2 csapat és 10 egyéni induló országos döntős!   Hétvégén rendezték Naszályon a Komárom-Esztergom Vármegyei sakk Diákolimpiát. A dorogi serdülő és ifjúsági versenyzők a megyei

Tovább olvasom »

V4 International Black Diamond Wrestling Cup

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. Célunk a birkózó

Tovább olvasom »

Mátyás Gergő az Év Sportolója!

A tavalyi év 12 Hónap Sportolója közül a Sportolói Díjátadó Gálán adták át a Dorogi AC Év Sportolója díjat, melyet egy neves személyekből álló bizottság választott ki. A Dorogi Atlétikai

Tovább olvasom »