Utánpótlás eredmények

A múlt héten a felnőtt csapatunk mellett több utánpótlás csapatunk is pályára lépett.

U11-es korosztály: A 2012-es és 2013-as születésű lányok Szentendrén léptek pályára. Az első mérkőzésen a Tatabánya ellen, a második mérkőzésen Csepel ellen játszottak. A Tatabánya ellen fölényes győzelmet arattak, a Csepel ellen szoros mérkőzést játszottak. Ebben a korosztályban hivatalos eredményszámolás még nincs. Edző: Gellérfy Éva

U13-as korosztály: A győri Magvassy Sportcsarnokban játszottak az u13-as lányok vasárnap, az Országos Gyermekbajnokság első tavaszi fordulóján.

A hosszú téli szünet után Bicske csapata ellen kezdtek a dorogi lányok. Ez egy könnyebb mérkőzés volt számunkra, így mindenki nagyon motiváltan, jókedvűen kézilabdázott. Nagyarányú győzelmet arattunk, sok gól született. 

A második meccsen a házigazda Győri Audi ETO u13-as csapata ellen léptünk pályára. Tudtuk, hogy ők már más kategória lesznek. Nagyon nehéz mérkőzés volt. Fizikálisan felülmúltak bennünket, de nagyon durván játszottak, amit sajnos engedtek a játékvezetők. Lerohantak, szinte felőröltek minket. Sajnos nálunk pedig sokan a tudásuk alatt játszottak ezen a meccsen. 3-4 lány felvette a kesztyűt a győriek ellen, de ez nagyon kevésnek bizonyult. Megérdemelten nyertek a győriek.

Folytatás Tatabányán március 11-én.

Pinczés Tímea (edző): „Sokat tanultunk ezekből a mérkőzésekből is. Mi egy középcsapat vagyunk ebben a bajnokságban. Fizikálisan nagyon sokat kell még fejlődnünk és mindig, mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania ahhoz, hogy az erősebb csapatok ellen is legyen elegendő önbizalmunk. Az első mérkőzésen mindenki hozzáállásával meg voltam elégedve, de a második meccsen ezt csak 3-4 lányról tudom elmondani.”

A csapat tagjai:

ARDELEAN Heni, Brosch Noémi, Csabai Dorka, JANETKA Borka, Madar Vanda, NÉMETH Gréta, PÁLFI – LÁNCHIDI Jázmin, Rajos Zsófi, Szax Csenge, Vágvölgyi Dóra, Vavrovics Anna, Zsova Renáta. Edző: Pinczés Tímea

U17-es serdülő bajnokság: Az U17-es lányok a hét elején, kedden a BVSC-Zugló otthonába látogattak és fölényes győzelmet arattak a papírformának megfelelően. 42 dobott góllal és 19 kapott góllal fejezték be a mérkőzést. Parák Ivett, Dobin Kinga, Dombóvári Gréta, Demcsik Alexandra, Kovács Hanna, Sámson Lili, Potocna Laura, Farkas Réka, Horváth Jázmin, Pálfi L. Hanna, Tóth Miri, Csibra Lara, Szórádi Csenge, Bánsági Liza, Sátek Hilária
Edző: Erdős Krisztián
BVSC Zugló – Dorogi AC  19: 42

U19-es bajnokság: A Tarjáni Sportcsarnokban fogadta a Bicskei TC csapata a dorogi lányokat szombat délelőtt. A mérkőzés nem hozott izgalmakat, hiszen a dorogi kézilabdások jó játékkal, sok dobott góllal gyűjtötték be a két pontot. Az eredmény: Bicskei TC – Dorogi AC   13:39

A csapat tagjai: Pagurka Kornélia, Parák Ivett, Hartmann Petra, Buttinger Ivett, György Evelin, Szakács Ramóna, Dombóvári Gréta, Kovács Hanna, Demcsik Alexandra, Farkas Réka, Horváth Jázmin, Szórádi Csenge, Potocna Laura, Sámson Lili, Jurácsik Lili. Edző: Erdős Kriszitán.

Felnőtt NBII-es bajnokság: A felnőtt csapat február 25-én idegenben lépett pályára a BVSC Zugló otthonában. Nem a legjobb előjelekkel utaztunk el a tavaszi szezon második fordulójára. Illés Eszterre nem számíthattunk sérülése miatt. Manczal Dóra és Haskó Judit pedig sérülten lépett pályára. Ennek ellenére nagyon jól kezdtük meg a mérkőzést. A nyolcadik percben már 5:1-re vezettünk. Tudatos támadójátékkal szép gólokat lőttünk és a védekezésünk is jó működött. Az előnyünket a 25. percig sikerült megőrizni, de két eladott labda és három kimaradt ziccer miatt három gólos hátránnyal mentünk az öltözőbe. Sajnos a második félidőben a különbség tovább növekedett. A mérkőzésnek a negyedét (a második félidő harmadát) emberhátrányban játszottuk, lövés hatékonyságunk romlott és ez nagy gondot jelentett a gyors játékot bemutató hazai csapattal szemben.

BVSC-Zugló  –  Dorogi AC  32:24

A csapat tagjai: Móra Melinda és Parák Ivett kapusok, Előd Nikoletta (2 gól), Kiss Laura (4 gól), Sárosi Nanetta (10 gól), Jármai Eszter, Priáll Edina (2 gól), Gellérfy Éva (2 gól), Haskó Judit (2 gól), Papová Dorina, Pétervári Dzsenifer, Hartmann Petra, Jurácsik Lili (1 gól) Manczal Dóra (1 gól)

Edző: Györgyné Körmöczi Renáta

Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Bajnoki rajt

Az augusztus eleji egyéni edzések után, a hónap közepétől együtt készült az U14-es csapat a 2023/ 2024-es bajnoki rajtra.  Pinczés Tímea edző gondolatai a mérkőzésekről: Az első meccset a Pilisvörösvár

Tovább olvasom »

Karcz Jenő a Hónap Sportolója augusztusban!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Nemzetközi edzőtábor

A Dorogi Atlétikai Club kempo szakosztályának kiemelt versenyzői idén nemzetközi edzőtáborban készültek. A Nagyszalontai kemposok Bogavölgyében tartottak 6 napos edzőtábort. A mesés környezetben a sportolók fontos tapasztalatokat is szereztek. Vezető

Tovább olvasom »

Új sportmenedzser a Dorogi AC élén

Gula Gabriella személyében új sportmenedzsert választottak a Dorogi Atlétikai Clubnál. A Dorogi Medence Regionális Hírportál őt a munkásságáról és a jövőbeni terveiről kérdezte. – Korábban Korpási Bálint volt a sportmenedzser,

Tovább olvasom »

Elkezdődött a versenyszezon!

Három hónapos nyári szünetet követően végre folytatódott a 2023. évi versenyszezon, ráadásul rögtön egy fontos országos bajnoksággal. A május 28-ai, pesterzsébeti U15-ös szabadfogású csapatbajnokságot három országos birkózóverseny nélküli hónap követett.

Tovább olvasom »

Szezonnyitó buli

Szeptember 2-án péntek este a Dorogi Sportcsarnokban rendezte kézilabda szakosztályunk az U9-U12-es korú kézilabdások szezonnyitó ottalvós buliját. A programon közel 70 kisgyerek, a csapatok edzői és a felnőtt csapat tagjai

Tovább olvasom »