Hétvégi kézilabda eredmények

A hétvége első napján került sor az U13-as bajnokság soron következő fordulójára Tatabányán az Árpád Gimnázium Tornacsarnokában. Az elmúlt hetek, hónapok kemény munkájának meg lett az eredménye. A lányok mind támadásban, mind védekezésben a legjobbat nyújtották. Tudatos támadó játékkal több mint ötvenszer találtak az ellenfelek kapujában. Gratulálunk lányok!

Eredmények:

  • Tatabányai SC – Dorogi AC 8:29
  • Komáromi VSE – Dorogi AC 7:22

A csapat tagjai: Ardelán Henrietta, Brosch Noémi, Csabai Dorka, Janetka Borka, Madar Vanda, Németh Gréta, Pálfi-Lánchidi Jázmin, Rajos Zsófia, Szax Csenge, Vágvölgyi Dóra, Zsova Renáta

Edző: Pinczés Tímea

A szombati napon az ifjúsági csapatunk Esztergomban fogadta a Veresegyházi VSK csapatát. A mérkőzés két ellentétes félidőt hozott. Az első félidőben a lányok nem összpontosítottak, így nagyok sok helyzetet, ziccert kihagytak. Ennek eredményeképpen nem tudtuk az ellenfelünket leszakítani magunkról. A második játékrészt egy gólos előnnyel kezdtük meg. A lányok a szünetben összeszedték magukat, ami meghozta a pályán is az eredményét. Gyors és tudatos játékkal, pontos kapura dobásokkal sikerült az ellenfelünket elbizonytalanítani és a mérkőzést fölényesen, magabiztosan megnyerni.

Eredmény: Dorogi AC – VVSK 36 : 24

A csapat tagjai: Pagurka Kornélia, Parák Ivett, Hartmann Petra (8 gól), György Evelin (2 gól), Szakács Ramóna, Dombovári Gréta (5 gól), Kovács Hanna (3 gól), Demcsik Alexandra (3 gól), Horváth Jázmin, Szórádi Csenge (1 gól) Potocná Laura (4 gól), Jármai Eszter (7 gól), Jurácsik Lili (2 gól), Farkas Réka (1 gól) Edző: Erdős Krisztián

Vasárnap a felnőttek mellett négy utánpótlás korú csapatunk is pályára lépett. U8 (2015-ös születésű lányok) valamint az U9-es (2014-es születésűek) csapataink Tarjánban játszottak. A kislányoknak ez volt az első igazi bajnoki mérkőzésük. A torna fesztivál jellegű, eredményszámítás még nincs. A cél, hogy jól érezzék magukat továbbá megszeressék és megtanulják a kézilabda játékot.  A kislányok ügyesen, szépen játszottak. Az alapok megvannak, erre tudunk építkezni és tovább fejlődni a jövőben. Három csapattal vettünk részt a bajnokság első fordulójában. Ellenfeleink tatabányai, esztergomi csapatok, valamint a Farkasvár DSE volt. A felkészítő edzők: Körmöczi Beáta és Bartl Eszter

Vasárnap délelőtt U11-es lányaink Csepelen az AMK csarnokban folytatták a bajnoki sorozatot. Az első mérkőzésen az Esztergomi Vitézek RAFC csapata ellen léptünk pályára. Ez egy könnyű mérkőzés volt a lányok számára, hiszen az esztergomi kislányoknak ez volt az első igazi mérkőzésük, így állandósult a dorogi fölény. A második mérkőzés igazi küzdelmet hozott a Pázmánd NKSE ellen. A lányok nagyon jól játszottak, igazi kis csapatjáték volt. A hétvége sikeresnek mondható, hiszen az első mérkőzés igazi örömjáték volt, a második mérkőzésen pedig a küzdeni és győzni akarását mutatta meg a csapat. Gratulálunk lányok! Csak így tovább!

A csapat tagjai: Asztalos Jázmin, Tóth Fruzsina, Dobi Nóra, Kákonyi Zsófi, Hollós Hanna, Kele-Fodor Cinka, Hódi Gréta, Takács Adél, Bátori Lia, Farkas Borka, Simon Viktória, Haász Hanna, Gál Diána, Pócsik Mira.

A csapat edzője: Gellérfi Évi, ezen a bajnoki napon Pinczés Tímea irányította a lányokat

Vasárnap délután a dorogi serdülő lányokat Szentendre fogadta a Budakalászi Sportcsarnokban. A mérkőzés délután 13 órakor kezdődött. Csapatunkból sajnos többen is hiányoztak betegség vagy sérülés miatt. Az első félidőben a lányok még nem találták meg önmagukat. Így egy szoros eredményt hozó első játékrész után „csak” háromgólos előnnyel mentünk az öltözőbe. A második félidőben már egyértelművé vált a két csapat közti különbség. A lányok összeszedték magukat és egy nagyszerű játékkal a második félidőben húsz gólt dobtak, míg az ellenfelünknek hatszor sikerült csak a kapunkba találni. A mérkőzés végeredménye: Szentendrei NKE – Dorogi AC   16:33

A serdülő lányaink a komáromi csapatot egy ponttal megelőzve vezetik a tabellát!

A csapat tagjai: Parák Ivett, Dobin Kinga, Sátek Hilária, Dombovári Gréta (3 gól), Demcsik Alexandra, Kovács Hanna (10 gól), Potocná Laura (8 gól), Hartmann Petra (1 gól), Horváth Jázmin (3 gól), Pálfi-Lánchidi Hanna, Csibra Lara (4 gól), Szórádi Csenge, Jurácsik Lili (4 gól)

Edző: Erdős Krisztián

Szintén vasárnap játszotta következő bajnoki mérkőzését felnőtt csapatunk is, méghozzá a második helyen álló Szentendrei NKE csapata ellen. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen ellenfelünk egy kiváló csapat. Az első félidő huszadik peréig nagyon kevés gól volt a mérkőzésen. A hazai csapat nyolcszor, mi pedig ötször voltunk eredményesek. Ezután érvényesült a hazai csapat fölénye. Sajnos a támadójátékunk befejezései eredménytelenek voltak. Nagyon nehezen ment a góllövés. Így hét gólos hátránnyal mentünk az öltözőbe. A folytatásban sem találtuk meg a nagyszerűen védő szentendrei kapus gyenge pontjait. A védekezésünk nem működött rosszul, a kapusaink jól védtek ennek ellenére sem sikerült közebb kerülni a hazaiakhoz. Így a szentendrei csapat érvényesítette a papírformát és magabiztos győzelmet aratott.

Eredmény: Szentendre NKE – Dorogi AC 32 : 20

Györgyné Körmöczi Renáta (edző): Azt gondolom, hogy ha az átlövéseink csak fele annyira eredményesek, mint a múlt héten akkor nem ez az eredmény születik. Nyilván a mérkőzést nem tudtuk volna akkor sem megnyerni, de egy kisebb gólarányú vereség már kevésbé lenne fájó.

A csapat tagjai: Móra Melinda, Gyuránki Bernadett, Parák Ivett kapusok, Előd Nikoletta (7 gól), Sárosi Nanetta (5 gól) Tóth Bernadett (3 gól), Kiss Laura (2 gól), Hartmann Petra, Illés Eszter, Priáll Edina, Haskó Judit (1 gól) , Jármai Eszter (1 gól), Pétervári Dzsenifer (1 gól), Jurácsik Lili, Gellérfi Éva.

Gratulálunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Gyermekbajnokság U14

Kézilabda szakosztályunk U14- es csapata ismét Tarjánba utazott a hétvégén.  Pinczés Tímea edző: „Két hete igen szomorúan, csalódottan tértünk haza a meccsekről, mert semmi nem úgy sikerült,  ahogyan azt mi

Tovább olvasom »

Szakmai előadások

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor

Tovább olvasom »

110 éves a dorogi sportegyesület

Ma 110 éve annak, hogy több éves előkészítő munka és a sport egyre erősödő helyi igényének gyümölcseként, 1914. március elsején Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc, Csermák Vencel, Fridmann Hugó,

Tovább olvasom »

Vármegyei rangadó

Kézilabda szakosztályunk felnőtt csapata pénteken az Esztergom csapatát fogadta a Dorogi Sportcsarnokban. Körmöczi Beáta edző: Remekül sikerült teljesítenünk az alapszakasz utolsó előtti megyei bajnoki fordulóján. Első perctől koncentrált és lendületes

Tovább olvasom »

Tripla verseny

Mozgalmas hétvégén vannak túl birkózó szakosztályunk sportolói, három helyszínen is szőnyegre léptek. U13-as korosztályunk a Nyugat-Magyarország Régió Területi U13 Kötöttfogású Bajnokság PETHES-KER Kupán küzdöttek meg a dorogi fiúk. Eredmények: A

Tovább olvasom »

Győzelem hazai pályán

Február 18-án folytatódott a felnőtt megyei bajnokság, hazai pályán fogadtuk a Környe csapatát. Györgyné Körmöczi Renáta edző: Már az első félidőben jelentős előnyt tudtunk szerezni. Indításokból gyors gólokat lőttünk, védekezésben

Tovább olvasom »