Elkezdődött az U13-as csapat menetelése is

Október 2-án Budaörs adott otthont az első U13-as fordulónak.
Ebben a korcsoportban, az Országos Gyermekbajnokságban megkötött játékszabályok szerint kell játszani. A mérkőzés 2×20 percből áll, amelyen belül a 10. perceknél kötelező sorcsere van, így mindenki játéklehetőséghez jut. Az első félidőben egy intenzívebb, nyitott védekezést, míg a második félidőben a zártabb 6-os falat ( 6:0-ás védekezés) kell alkalmazni.

Pinczés Tímea edző gondolatai: A nyitott védekezést már több éve használjuk, a zártabb volt az újdonság az idén, de úgy gondolom, hogy jól tudtunk hozzá alkalmazkodni, mind támadásban, mind védekezésben. Azért még folyamatosan tökéletesíteni kell. Minden játéknapon két meccset játszanak a csapatok, de csak két hetente.

Az első mérkőzésen a Martonvásár csapata ellen játszottunk egy igen lendületes, gólokban és magabiztosságban gazdag meccset. A szezonkezdéshez ez egy szuper meccs volt. Minden összejött, a védekezésben labdákat szereztünk, amelyből indításos, lerohanásos gólokat lőttünk. Felállt fal ellen is jól működtek a helycserék, üres befutások. Kapusunk pedig igazán odatette magát.

A másodikon, a Székesfehérvár ellen próbáltunk játszani, de sajnos nem „haraptunk” úgy, mint az első meccsen. A jobb képességű ellenfelünkkel szemben csúfos vereséget szenvedtünk. Nagyon sok technikai hibát vétettünk és ezt keményen megbosszulta az ellenfél. Sajnos a bátortalan hozzáállásunk is a vesztünkhöz vezetett. Kapusunkat nagyon sokszor kiszolgáltatott helyzetbe hoztuk. De ebből is tanultunk, szorgalmasan dolgozunk tovább.

Eredmények:
Martonvásár- Dorogi AC 1:29 (1:15)
Alba Fehérvár KC- Dorogi AC 26:4 (16:1)

A csapat tagjai:
ARDELEÁN HENRIETTA, Brosch Noémi, CSABAI DORKA, JANETKA BORKA, Madar Vanda, NÉMETH GRÉTA, Olasz Dóra, PÁLFI- LÁNCHIDI JÁZMIN, Rajos Zsófia, Szax Csenge, Vágvölgyi Dóra.

Hajrá Dorog!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Gyermekbajnokság U14

Kézilabda szakosztályunk U14- es csapata ismét Tarjánba utazott a hétvégén.  Pinczés Tímea edző: „Két hete igen szomorúan, csalódottan tértünk haza a meccsekről, mert semmi nem úgy sikerült,  ahogyan azt mi

Tovább olvasom »

Szakmai előadások

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor

Tovább olvasom »

110 éves a dorogi sportegyesület

Ma 110 éve annak, hogy több éves előkészítő munka és a sport egyre erősödő helyi igényének gyümölcseként, 1914. március elsején Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc, Csermák Vencel, Fridmann Hugó,

Tovább olvasom »

Vármegyei rangadó

Kézilabda szakosztályunk felnőtt csapata pénteken az Esztergom csapatát fogadta a Dorogi Sportcsarnokban. Körmöczi Beáta edző: Remekül sikerült teljesítenünk az alapszakasz utolsó előtti megyei bajnoki fordulóján. Első perctől koncentrált és lendületes

Tovább olvasom »

Tripla verseny

Mozgalmas hétvégén vannak túl birkózó szakosztályunk sportolói, három helyszínen is szőnyegre léptek. U13-as korosztályunk a Nyugat-Magyarország Régió Területi U13 Kötöttfogású Bajnokság PETHES-KER Kupán küzdöttek meg a dorogi fiúk. Eredmények: A

Tovább olvasom »

Győzelem hazai pályán

Február 18-án folytatódott a felnőtt megyei bajnokság, hazai pályán fogadtuk a Környe csapatát. Györgyné Körmöczi Renáta edző: Már az első félidőben jelentős előnyt tudtunk szerezni. Indításokból gyors gólokat lőttünk, védekezésben

Tovább olvasom »