Sajtóközlemény

Az 1914-ben megalakult és azóta is nagy hagyománnyal, múlttal rendelkező Dorogi Atlétikai Club, a 2022-es évtől, 9 szakosztállyal, több mint 500 sportolóval kezdte meg a munkát.

Dorog város képviseletében, Jászberényi Károly alpolgármester úr köszöntötte a résztvevőket. Beszédében elmondta, hogy Dorog város büszke lehet sporthagyományaira, hiszen már az elmúlt évszázad itt élőinek is, fontos volt, a kultúra és sport alapjainak megteremtése és megtartása. Kiemelte, hogy a város a 2000-es évektől, koncepcionális formában fejlesztette sport infrastrukturális létesítményeit. A városban sétálók a sportközpont épületein fellelhetik e fejlődés lépéseit. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nem csak az intézmény létrehozásában, hanem a működtetésben, vezetésben és is sikerült megtalálni azokat a partnereket, akik szívügyének tekintik Dorogon a sportot.”

Szekér Zoltán, Dorog Város Egyesített Sportintézményének vezetője, elmondta, hogy a Dorogi Atlétikai Club újjáalakulása városi sporttörténelmi esemény. Meglátása szerint, az új egyesület munkaszervezeti hátterével fejlődőképesebb, és a szakosztályvezetők közreműködésével, kifejezetten a sportra és a sportolókra tudnak koncentrálni. A Sportintézménnyel karöltve, új szponzorációs programot indít az egyesület, amellyel tovább szeretné növelni önálló bevételeit és ezáltal biztosítani működését. A Dorogi AC jelenleg közel 500 aktív sportolóval rendelkezik, amelyet a következő évben további 20 %-kal, 650 főre kívánnak növelni. Kiemelte, a birkózás, a kézilabda és a tenisz sportágakban további sportszakmai eredményességi célokat határoznak meg.

Vig Attila az egyesület elnöke elmondta, hogy szervezett módon a Dorogi AC 1914-ben alakult meg és ennek a hagyománynak az újragondolásán, a város kérésével összhangban dolgoztak az elmúlt hónapokban. Kiemelte, hogy biztosabb alapokon, megújult csapattal működik az egyesület, megnövekedett szakosztályi számmal. Az elnökség átalakult és bemutatásra került az új szervezeti felépítés, az elnök mellett, Varga Gábor – alelnök, továbbá az elnökségi tagok: Pinczés Tímea, Gálicz Gábor, Flórián Márk. Összefoglalójában bemutatta, a kézilabda és a tenisz szakosztályok működését, létszámait és sportági céljait.

Az újjáalakult egyesület sportmenedzsere, Korpási Bálint, a tokiói olimpia után felhagyott az élsporttal, de maradt a sport közegében. Közel három évtized után az élet úgy hozta, hogy újra Dorogon helyezkedett el.

Bálint az egyesület sportmenedzsere elmondta, hogy gyerekként Dorogon ismerkedett meg a birkózással. Céljai között szerepel a szakosztályok mennyiségének bővítése és a taglétszám növelése. „Bízom benne, hogy a dorogi sport múltjához hasonlóan a jövőben is szép országos és nemzetközi eredményeket fogunk elérni.” Összefoglalta a szabadidősportágak (darts, teke, természetjárás) szakosztályainak működését és távlati céljait. 

Struhács György az újonnan megválasztott birkózó szakosztály vezetője elmondta, hogy a 90 éves dorogi birkózó sport nagy hagyományokkal rendelkezik és céljuk minél több gyermekkorúval a birkózás alapjait megismertetni. A város támogatásának köszönhetően, kiváló infrastrukturális körülmények között tudnak dolgozni. Szeretnének lehetőséget biztosítani a városban és a környékben élőknek a birkózás sportág kipróbálására és az országos szövetség kitűnő partnereként, segíteni tudják a tehetséges fiatalok nemzetközi versenyzését is.  A szakosztályvezető összefoglalása szerint, a birkózó sporton kívül további 3 küzdősport szakosztály működik a városban (karate, kick-box, kempo) közel 200 fővel.  

Jelenlegi szakosztályok:

  1. birkózás – 75 fő
  2. kézilabda – 155 fő
  3. karate – 55 fő
  4. kempo – 25 fő
  5. kick-box – 30 fő
  6. tenisz – 30 fő
  7. teke – 51 fő
  8. természetjárás – 40 fő
  9. darts – 20 fő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Szakmai együttműködés

Szakmai együttműködési megállapodást kötött a Dorogi AC kick-box szakosztály a Zrinyi Miklós Kick Box Akadémiával. A decembertől kezdődő közös munka irányelveit magában foglaló megállapodást a Dorogi Sportcsarnokban írták alá a felek. A Dorogi AC

Tovább olvasom »

Döntetlen az őszi szezonzárón

Felnőtt csapatunk Hajmáskéren, a START SE otthonában lépett pályára az őszi szezonzáró mérkőzésen. Nem a legjobb előjelekkel készültünk a mérkőzésre. A csapat nagy része a hét közepén lebetegedett, még az

Tovább olvasom »

Székely Balázs a Hónap Sportolója novemberben!

A Dorogi Atlétikai Club minden hónapban díjazza az előző hónap legeredményesebb, legjobb teljesítményt nyújtott sportolóját. Célunk, hogy minél jobban népszerűsítsük szakosztályainkat és sportolóinkat. Az idei évben az Optic World-el kötött

Tovább olvasom »

Utánpótlás eredmények

Az idei év utolsó u14-es bajnoki fordulójának Komárom adott otthont. A móri csapat ellen nagyon magabiztos, lendületes, öröm kézilabdát játszottak a dorogi lányok. Végig a küzdés, a koncentráció jellemezte a

Tovább olvasom »

Borbála Kupa

December első hétvégéjén rendezték a Borbála Kupát -így emlékezve Szent Borbálára, a bányászok védőszentjére- a dorogi tekepályán. Idén több új csapat is nevezett a 4×30-as vegyes gurításban megrendezett amatőr csapat

Tovább olvasom »

Folytatódott az U10-es gyermekbajnokság

December 9.-én Tatabányán rendezték az U10-es gyermekbajnokság 2. fordulóját. Fenyvesi-Varga Elvira edző értékelése: Első mérkőzésünket a Tatabányai Sport Club II.-es csapatával játszottuk. Voltak szép megoldásaink a játékban és kapuban is.

Tovább olvasom »