Jövő Sportközösségei konferencia

Május 13-án, az Európa Nap, a Párbeszéd Napja alkalmából, több mint 100 fős szakmai közönség előtt, nagyszabású nemzetközi konferenciát rendeztek a Dorogi Sportcsarnokban, Dorog Város Egyesített Sportintézménye szervezésében.

A rendezvényt Erős Gábor térségünk országgyűlési képviselője nyitotta meg köszöntőjével, majd dr. Tittmann János polgármester osztotta meg gondolatait. 

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, valamint a Budapesti Honvéd Sportegyesület társadalmi elnökének előadása következett. Elmondta, hogy a hazafias és honvédelmi nevelés a Honvédelmi Sportszövetség köztestület alapvető feladata. Küldetésük, hogy Magyarország állampolgárainak a haza védelme iránti elkötelezettségét és áldozatkészségét segítsék, erősítsék.

Dr. András Krisztina, egyetemi docens, a Budapesti Corvinus Egyetem, Sportgazdaságtani Kutatóközpont szakfelelős igazgatója, a Jövő Sportközösségei témában osztotta meg gondolatait. Érintette a jelenlegi sportgazdasági trendeket, valamint az innovatív jövőbeni megoldásokra és szervezetfejlesztési irányokra hívta fel a figyelmet.

Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke és Lőrincz Tamás olimpiai bajnok, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai igazgatója, a birkózó sportág hazai sikerességeiről, valamint a KIMBA szervezeti felépítésének és szakmai struktúrájának bemutatásáról tartott előadást.

Dr. Németh Krisztián, az FC DAC 1904 Dunaszerdahely sportigazgatója, a nemzetközileg is elismert labdarúgócsapatok szakmai mindennapjait mutatta be. A DAC közösség jelentőségét a városi sportéletben.

Bálint Zoltán, a Szerb Birkózó Szövetség Közgyűlésének elnöke, a magyar – szerb erős birkózó kapcsolatát emelte ki, az Akadémiai rendszer működését mutatta be.

Dr. Horváth Zoltán, a HC DAC Dunaszerdahely elnöke, bemutatta, hogy az elmúlt 6 évben, milyen szakmai és gazdasági fejlődésen ment keresztül a város kézilabda egyesülete valamint, hogy sikerült nemzetközi szinten is versenyképes csapatot építeni.

Dr. Tittmann János polgármester, Dorog Város Egyesített Sportintézménye 10. évfordulójának alkalmából, Szekér Zoltán intézményvezetőnek egy szimbólikus szénoltárt ajándékozott, ezzel megköszönve alázatos munkájukat.

Szekér Zoltán sportigazgató, az esemény főszervezője, az olimpiai mozgalom jelmondatával zárta a konferenciát: gyorsabban, magasabbra erősebben, amelyet 2021-ben Thomas Bach, NOB elnök javaslatára az együtt szóval egészítettek ki. A konferencia így a városi, térségi, országos és nemzetközi közös gondolkozás jegyében zárult.

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Forrás: dorogisport.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További hírek

Megkezdődött a felsőházi rájátszás

Március 24-én vasárnap Rácalmásra utazott kézilabda szakosztályunk felnőtt csapata a rájátszás első fordulójának első mérkőzésére. Györgyné Körmöczi Renáta edző: Sajnos a mérkőzést nem kezdtük jól sem védekezésben, sem támadásban, így

Tovább olvasom »

Edzés Komáromi Tibor vezetésével

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után a színvonalas

Tovább olvasom »

V4 szakmai előadás

Idén március 30-án rendezzük a V4 projektpartnerekkel közösen, az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott versenyzők is szőnyegre lépnek. A verseny után színvonalas edzőtábor

Tovább olvasom »

Gyermekbajnokság U12

Kézilabda szakosztályunk utánpótlás U12-es csapata a bajnokság 6. fordulójában hazai pályán fogadta Tatabánya és Tata csapatát. Bartl Eszter gondolatai a mérkőzésekről: Csapatunk a bajnokság 6.fordulójában Dorogon lépett pályára. A lányokon

Tovább olvasom »

Utolsó mérkőzés az alapszakaszban

Felnőtt női csapatunk vasárnap Ácson lépett pályára az alapszakasz utolsó fordulójában. Az első félidőben csapatunk gyors játékának köszönhetően hamar jelentős különbség alakult ki a két csapat között. Ebben a harminc

Tovább olvasom »

FTC- KUDO HUNGARY verseny

Legfiatalabb birkózóink Inárcson a szabadfogású FTC- KUDO HUNGARY versenyen vettek részt, ahol több mint 200 kis birkózó lépett szőnyegre. Eredmények: 2016-os korosztályban: 2015-ös korosztályban: U11 korosztályban: Gratulálunk!

Tovább olvasom »